Sztárok

Fresh Andi rengeteg ismerősében csalódott, miután kiderült, hogy daganatos betegséggel küzd

"Nem vagyunk egymás életének a részesei"

Fresh Andi úgy fogalmazott: miután fény derült a betegségére, rengeteg jó ismerőst veszített el. Sokan ugyanis egyszerűen képtelenek voltak arra, hogy egészséges hozzáállást tanúsítsanak, ez pedig a kommunikációjukban is megmutatkozott.

"Amit szoktam mondani, hogy előfordul, hogy megkérdezik, hogy beszélhetünk-e róla. Hát, miért ne beszélhetnénk róla? Azt mondtam, hogy vagy beszélek róla, és tényleg tabuk nélkül, mindenre választ adok és nem szépítem, hanem a frankót elmondom úgy, ahogy megéltem, vagy ne beszéljünk róla. Nincs olyan kérdés, amire ne válaszolnék. Nagyon sok mindenkiben csalódtam, aki felhívott telefonon. Volt, aki felhívott és konkrétan azt mondta, hogy: jaj szegénykém, nagyon sajnállak, de tudd, ha ez nincs, akkor nem hívlak fel. Nekem akkor le kellett volna tennem a telefont, és nem tettem. Abban a pillanatban nem tudtam, hogy bontsam a vonalat és káromkodjak egyet vagy belemenjek egy felületes beszélgetésbe, ami itt bemegy és itt kijön" - magyarázta a 39 éves híresség.

Palik László műsorában az eladóművész arról is beszélt, bármennyire is közel állt korábbi zenésztársához-kolléganőjéhez, Gyulai Viktóriához, a Wiki művésznéven ismertté vált énekesnő már nem az élete része.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

"Nincsen semmi probléma, ő ment balra, én meg jobbra. Vannak olyan dolgok, amiket nem zártunk le, vagy nem beszéltünk meg, ezek nyilván neki is, nekem is sérelmek, de nem vagyunk egymás életének a részesei" - nyilatkozta Fresh Andi.

Antal Nimród szinte egész életében kétlaki életet élt: sosem szakadt el teljesen magyar gyökereitől, de megvetette a lábát Hollywoodban is, mozidirektorként pedig az Óhazában és a tengerentúlon is számos emlékezetes munka fűződik a nevéhez. Egy friss interjújában arról beszélt, milyen élményt jelentett számára az egyik legkedveltebb kortárs sorozaton dolgozni, továbbá egy Oscar-jelölt színészlegendát instruálni a kamerák mögül.

Leadfotó: Facebook / Habostorta.hu

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Hosszú éveken át úgy gondolták, hogy az észak-görögországi Vergina I. sírja Nagy Sándor apja, II. Fülöp makedón király földi maradványait őrzi. Ám nemrég sokkoló felfedezést tettek a kutatók.
Sztárok
A visszavonult sztár átalakulása sokakat meglephet, hiszen a plasztikai beavatkozások látható nyomot hagytak rajta.
Egészség
Ahogyan egyesek minden napot frissen és üdén kezdenek, míg mások meggyőződéses éjszakai baglyok, úgy nem is ébredünk mindannyian ugyanolyan éhesen. Nem ritka párok vagy lakótársak között, hogy az...
Lifestyle
Egy pszichológus két olyan alapvető tulajdonságot azonosított, amelyek elengedhetetlenek egy egészséges kapcsolathoz.
Lifestyle
Minden évben azt várjuk, hogy legyen fehér karácsonyunk, a legfrissebb előrejelzésből pedig most kiderül, idén mire lehet számítani.
Home&Design
Sokaknál a karácsonyfa díszítése ösztönből megy, mégis gyakran az az érzés marad utána: „valami nem az igazi”. A szakértők szerint nem a díszekkel van a gond, hanem a sorrenddel.