Egészség

Először fertőzött meg embert egy állatok körében terjedő influenzavírus

A világon először fertőzött meg embert a H3N8 influenzavírus, amely ezúttal Kínában bukkant fel. A beteg egy négyéves gyermek.

Kell járványtól tartanunk?

A világon először fertőzött meg embert bizonyítottan az influenza H3N8-as, elsősorban madarak, lovak és kutyák körében terjedő törzse, a fertőzés a közép-kínai Honan tartományban történt – adta hírül szerdán a Csungkuovang kínai állami hírportál, ami a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság közlésére hivatkozva arról írt, hogy a vírusfertőzést egy négyéves kisfiúnál diagnosztizálták, akinél április 5-én láz és az influenza egyéb tünetei jelentkeztek. A gyermek madarakkal kerülhetett kapcsolatba, családja ugyanis tyúkokat és selyemtyúkokat tartott, az otthonuk környékén pedig vadkacsák is éltek. A fertőzöttel kapcsolatba került emberek vizsgálata során semmilyen rendellenességet nem észleltek.

A szakértők előzetes értékelése szerint az eset elszigetelt jellegű, és közvetlenül madárról emberre terjedő vírusfertőzés okozta, járvány kialakulásának kockázata emiatt rendkívül alacsony. Az eset tükrében mindazonáltal ismét felhívták a figyelmet arra, hogy az embereknek kerülniük kell az érintkezést a betegség miatt elhullott madarakkal, a közvetlen érintkezést az élő madarakkal, és az étkezés során szigorúan külön kell választani a nyers és a kész baromfihúst.

A vírus más törzsei szórványosan okoznak hasonló fertőzéseket Kínában, jellemzően a baromfival közvetlenül kapcsolatba kerülő emberek körében. Tavaly júniusban a kelet-kínai Csiangszu tartományból jelentettek egy esetet, melyben a világon elsőként fertőződött meg a H10N3 madárinfluenza-vírussal egy férfi.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Egy 2016 és 2017 között az országon végigsöprő járvány, amelyet a vírus H7N9-es törzse okozott, mintegy háromszáz ember halálát követelte.

Több olyan dolog is kiválthatja a tavaszi torokfájást, amire korábban nem is gondoltunk volna.

Leadfotó: MTI Fotó: Varga György

Oldalak

Egészség
Sztárok
A sztárvilágban a tökéletesség hajszolását sokan még mindig titokként kezelik, viszont az utóbbi időben egyre több híresség kezd el nyíltan beszélni plasztikai beavatkozásairól, felfedve azokat a...
Lifestyle
Otthonunk takarítása segít távol tartani a bektériumokat, és a rendszeres takarítással megszabadulhatunk az allergénektől, morzsáktól, piszoktól és mindenféle apró szennyeződéstől. Csakhogy nincs...
Lifestyle
Senkinek sem jó érzés, ha megütik – pláne akkor nem, ha a saját gyereke kezd el csapkodni, lökdösődni vagy kezet emelni másokra, esetleg magukra a szülőkre. Bár szinte nincs is olyan gyerek, aki ne...
Sztárok
Cindy Crawford a hatodik X-hez közelítve is még rendkívül üde és fiatalos, amit nem csupán a jó genetikának, hanem a tudatosságnak is köszönhet.
Lifestyle
Nálad mi tartozik a konyhai nagytakarítás fogalomkörébe? A tűzhely, a konyhapult, a szekrények és minden apró szeglet kisuvickolása mellett vajon hányszor pucolod ki konyhai kisgépeidet – például az...
Fashion&Beauty
Ha már próbáltál mindenféle arckrémet, de mégsem látod azt a „friss, üde” hatást a tükörben, lehet, hogy hiányzik a rutinodból egy apró, de nagyon fontos lépés. Ez pedig nem más, mint a hámlasztás –...