Lifestyle

Így éld a tavaszi nagytakarítást: 6 tipp, amivel könnyű lesz rendben tartani a lakást

Lassan elérkezik a tavaszi nagytakarítás időszaka, ami sokunknak nyűg. Ehhez mutatunk pár tippet, hogy hogyan éld túl a fáradtságos munkát és kevésbé érezd kötelességnek.

Mindannyian szeretjük, ha tiszta a lakás

Nincs is felszabadítóbb, mint egy fárasztó nap végén hazaérni a csillogó, tiszta lakásba. A takarítás persze fárasztó és időigényes, de az elégedettség mellett az egészségünk miatt is fontos, hogy rendszeresen és mélyrehatóan időt szánjunk a suvickolásra. Sokan már a húsvéti ünnepek előtt letudták az idei tavaszi nagytakarítást, de vannak, akik inkább a jó időtől várták a lendületet a fárasztó művelethez. A Gorenje összegyűjtötte, mire figyeljünk, ha most kezdünk nagytakarításba, és milyen trükkökkel tarthatjuk fenn a tisztaságot egész évben.

Vannak, akik húsvét utánra tervezték be a tavaszi nagytakarítást, mondván, a sok vendégeskedés után végre rohanás és idegeskedés nélkül varázsolhatjuk újra az otthonukat, miközben egy kicsit mi magunk is újjászületünk.

Bármikorra is időzítjük, érdemes azokra az elfelejtett zugokra is gondolni, amiket egy hétvégi porszívózás-felmosás alkalmával kihagyunk a folyamatból. Jöjjön 5+1 tipp, ha ép elmével szeretnénk megúszni az idei nagytakarítást.

A tiszta eszközöknél kezdődik minden

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Jelentéktelennek tűnhet, pedig életmentő, ha nem csak a lakást, hanem magukat a takarítóeszközöket és a gépeket is rendszeresen karbantartjuk. Tisztítsuk meg a porszívó fejét, cseréljük ki a szűrőt, takarítsuk ki a mosógépet. Ha hosszúhajúak vagy háziállatok vannak a családban, extrán figyeljünk oda, hiszen a sok haj- és szőrszál eltömíti a szűrőket vagy eldugíthatja a lefolyókat.

Porszívózás és felmosás felsőfokon

A nagytakarítás kihagyhatatlan része a porszívózás, amelynek hangját hallva az erősebbik nem jellemzően elmenekül a lakásból. Ezt kihasználva érdemes rászánni az időt, és végigmenni minden helyiségen, nem felejtve a székek lábát, a kanapét és a legapróbb sarkokat. Nagy segítség lehet egy vezeték nélküli porszívó, így nem kell a zsinórral bajlódni, egyes modellek LED-világítása pedig segít kiszúrni a bútorok alatt rejtőző porcicákat. A kiadós porszívózás után egy gőzfelmosó koronázhatja meg igazán a folyamatot, amelybe csak vizet töltve, környezetkímélő módon, vegyszerek nélkül varázsolhatjuk csillogóra a helyiségeket.

Ép lakásban ép konyha

A legtöbb háztartásban a központi helyiség, és emiatt a legtöbb koszért felelős terület a konyha, ezért itt évente többször is nagytakarítsunk. Egy jó számot hallgatva kevésbé lesz fájdalmas kisikálni a hűtő aljában maradt ételmaradványokat, eltűntetni a tűzhelyen maradt szennyeződéseket, vagy vízkőteleníteni a mosogatót. Sok időt és energiát spórolhatnak az egyre modernebb háztartási gépek is: egyes sütők például már pirolitikus funkcióval is rendelkeznek – utóbbival magas hőmérsékleten égetgetjük el az ételt alkotó törmelékeket, így megspórolhatjuk az odaégett zsír órákig tartó vakarását.

Lapozz!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Egyes macskafajták különösen hosszú életűek lehetnek, így akár közel két évtizeden át is hűséges társai maradhatnak gazdájuknak.
Sztárok
A világűr legtávolabbi szegleteitől az Indiana Jones-filmek rejtélyes templomaiig ívelő karriert tudhat maga mögött Harrison Ford, aki 2026. július 13-án ünnepelte 84. születésnapját.
Sztárok
Ókovács Szilveszter menesztése után Várkonyi Judit is megszólalt: felidézte saját távozását az Operaházból, és élesen reagált a főigazgatói fizetés mellett kifizetett tartalomkészítési díjak...
Fashion&Beauty
Vannak színkombinációk, amelyekről elsőre azt gondolnánk, hogy nem működhetnek együtt, a divatvilág azonban időről időre bebizonyítja, hogy érdemes kilépni a megszokott keretek közül. Idén egy...
Lifestyle
Nem minden elbocsátás kezdődik egy hivatalos megbeszéléssel vagy egy váratlan HR-es e-maillel. Előfordul, hogy a munkahelyed fokozatosan változik meg körülötted, és egy idő után már te magad is azon...
Lifestyle
Abban az időben, amikor még nem léteztek méregdrága szintetikus légfrissítők és digitális párátlanítók, a háziasszonyok elképesztő kreativitással és a természet törvényszerűségeit kihasználva...