Tragikusan fiatalon ragadta el a halál: egész életében depresszió gyötörte a magyar színészóriást

Őze Lajos a 20. századi magyar színjátszás egyik kiemelkedő alakja volt, jellegzetesen fanyar humorú egyéniségével örökre beírta magát a történelembe – magánélete azonban tele volt töréssel és szomorúsággal.

Traumákkal kikövezett sors

Őze Lajos Szentesen látta meg a napvilágot 1935. április 22-én, nagyon szegény családban. Alkalmi munkás apja hentesként kezdte, s uránbányászként fejezte be életét, anyja a helyi állami gazdaságban volt szakácsnő, majd gyermeknevelő, cseléd, mindenes. Szülei válása után, tíz évesen nevelőanyához került, aki verte, ekkor kezdett el dadogni. E hibája miatt sem játszótársai, sem barátai nem akadtak, a magányos gyerek az olvasásba menekült. A növénytermesztő szakmunkásképzőben szerencséjére akadt egy nagyszerű tanár, aki a szünetben feleltette, hogy a többiek ne nevessék ki. A gyógyulást a nótázásnak köszönhette, a nagyapjától tanult dalok dúdolása felszabadította gátlásait - olyannyira, hogy verseket kezdett mondani. Bejutott a Színművészeti Főiskolára, ahol Gellért Endre vezette a főtanszakot. A kiváló színészpedagógus felfigyelt Őze tehetségére, s délutánonként órákat foglalkozott vele külön, melynek meg is lett a gyümölcse. Kivételes karrierutat járt be, az elsöprő sikerekig azonban rögös, traumákkal kikövezett út vezetett. Részletek a galériában!

A diploma megszerzése után pályáját karakterszerepekkel a Miskolci Nemzeti Színházban kezdte 1956-ban. Kollégái már akkor Lajos bátyámnak, Lajos bácsinak szólították, talán mert komolyabbnak, fáradtabbnak nézett ki életkoránál. 1959-ben a Nemzeti Színház tagja lett, s haláláig hűséges maradt az ország első színházához.

Kattints a további képekért!

Leadfotó: Fortepan / Szalay Zoltán