Magánéleti titkokat osztott meg a Puskás-Dallos házaspár: nem indult zökkenőmentesen a kapcsolatuk

Nemrég mondta ki a boldogító igent Puskás Peti és Dallos Bogi, akik azóta is úsznak a boldogságban. A páros úgy érzi, valóban a másik felüket találták meg egymásban, pedig kapcsolatuk nehezen indult.

Nem volt könnyű az udvarlás

Dallos Bogi és Puskás Peti boldogabb már nem is lehetne: hazánk egyik legnépszerűbb sztárpárja tavaly augusztusban állt oltár elé, életük legszebb napjáról pedig több fotót és videót is mutattak a közösségi oldalukon, ráadásul mindketten megváltoztatták a nevüket, hiszen a The Biebers frontembere is felvetette szerelme nevét. A páros úgy érzi valóban a másik felüket találták meg egymásban, pedig kapcsolatuk nem indult éppen zökkenőmentesen – a házaspár nemrég erről mesélt egy interjúban. Részletek a galériában!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Puskás-Dallos Bogi azt gondolta, hogy szerelme csak 5-6 év múlva szánja rá magát a lánykérésre, így szívből meglepődött, amikor Peti a játékkonzol mögül gyűrűt húzott elő. A fiatal pár az esküvő óta a JOY Magazinnak adta az első interjúját, amelyből kiderül a lánykérés minden részlete.

Leadfotó: Instagram/ apuskaspeti

Oldalak

Lifestyle
A héten csapadékos fordulat jön az időjárásban. Mutatjuk, hol lesz szükség mindenképpen esernyőre!
Lifestyle
A természetben élő állatok menedéket keresnek, és az egerek számára a lakóépületek különösen vonzó célpontot jelentenek.
Sztárok
A nyolcvanas években férfiak milliói rajongtak érte, és bár azóta négy évtized telt el, a legendás szupermodell szépsége és kisugárzása mit sem veszített varázsából.
Lifestyle
A hétköznapi beszélgetésekben mára szinte elvárássá vált a kimerültség hangsúlyozása. Ahelyett, hogy jólétről számolnánk be ismerősi körünknek, a végletekig feszített tempóval igazoljuk munkák...
Lifestyle
Mire számíthatsz a héten? Olvasd el te is a heti horoszkópodat!