Csonka András elárulta, miként térne vissza a zenei életbe: „Szánalmas, hogy én magam énekelgessem a régi dalaimat”

"Régimódi vagyok és hiszek bennük"

Szinte adja magát, hogy a négylemezes Csonka András, a zeneiparral szorosan együttműködő TikTok segítségével felélessze zenei karrierjét. Nos, erről az előadónak kissé más véleménye van. „Az olyan szánalmas, hogy én magam énekelgessem ott a régi dalaimat. Persze, ha lenne egy új… (…) A tavalyi év ötlete volt, de idén meg lehetne csinálni - bár lemezt senki nem csinál, de én régimódi vagyok és hiszek bennük -, hogy kiadjak egy olyan lemezt, ami kizárólag a social média oldalaim követői számára, névre szólóan dedikálva lenne elérhető” – mondta a Ding-Dong énekese, aki azt is hozzátette, hogy ennek a fajta exkluzivitásnak látná értelmét. Csonka András a beszélgetés során kitért még többek között a szponzorációs tartalmakra, valamint a social média árnyoldalára is. A teljes interjút itt nézheted meg:

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Csonka András édesapja nyomdokait követve lett színész, de gyerekkorában felmerült benne, hogy édesanyja szakmáját követi. Az 56 éves színész sok technikai újdonságot tanul meg még ma is, mindezt azért, mert fontosnak tartja, hogy a fiatalabb generációval is megtalálja a közös hangot. Andrást megdöbbentette, hogy milyen mélyre lehet ásni egy személyiség elemzés során. Ez akkor tudatosult benne, amikor kitöltötte a „Milyen informatikai szakma illene hozzád?” tesztet, aminek eredménye pontos leírása önmagának.

Leadfotó: Instagram/ csonkabrandy

Oldalak

Sztárok
A Született feleségek egykori gyereksztárja már rég nem az a bájos kisfiú, akit annak idején a Lila akác közben megismerhettünk: Mason Vale Cotton 24 évesen kifejezetten jóképű fiatalemberré érett.
Fashion&Beauty
Egykor sokan inkább elkerülték, ma viszont újra a divatrajongók kedvence. A retró hangulatú darab nemcsak kényelmes, hanem meglepően elegáns összeállítások alapja is lehet – ráadásul megfelelő...
Lifestyle
A hosszú élet titkát sokan különleges étrendekben, étrend-kiegészítőkben vagy bonyolult egészségmegőrző rutinokban keresik, pedig a legfontosabb szokások között egy meglepően egyszerű dolog is...
Home&Design
Lehet, hogy annak idején sok pénzt költöttél rájuk, és még mindig ragaszkodsz hozzájuk, de az idő bizony a lakberendezési trendek felett is eljár. Néhány jól ismert dekoráció ma már inkább elvesz az...
Fashion&Beauty
Elsőre talán nem gondolnád, hogy ez a két ruhadarab jól működik együtt, a divatrajongók azonban már felfedezték maguknak a különleges párosítást. A titok a kontrasztban rejlik: az egyik lezser és...
Lifestyle
Amikor odakint szakad az eső vagy süvít a metsző szél, a gondolata is riasztó annak, hogy sporttáskát ragadjunk, átöltözzünk, és elinduljunk az edzőterembe, vagy nekiálljunk a hidegben futni, ezért...