Csonka András elárulta, miként térne vissza a zenei életbe: „Szánalmas, hogy én magam énekelgessem a régi dalaimat”

Csonka Andrást elsősorban színészként, de műsorvezetőként és zenei előadóként is ismerhetjük. A sokoldalú művészről azonban talán kevesen tudják, hogy influencerként is tevékenykedik, a pandémia alatt csöppent bele a social média mély vízébe.

Népszerű a közösségi oldalakon

A Facebookon közel 230 ezren követik, de a TikTok és Instagramon oldala sincs sokkal lemaradva. Ami azért is rendkívül nagy teljesítmény, mivel mindegyik platform más generációt céloz meg. Csonka András az InfluenceAIR legújabb adásában többek között a social média és a színészi pálya kapcsolatáról, valamint a fiatalok és az idősebb korosztály közt lévő szakadékról beszélgettünk vele. A színész a közösségi médiában kifejezetten azt szereti, hogy nincs éles határvonal a korosztályok között, a különböző generációk ugyanazokat a tartalmakat kedvelhetik, sőt, akár közösen is gyárthatják azokat. Ez pedig közelebb hozza őket ágymáshoz, ami András szerint nem csupán szimpatikus mozzanat, de elengedhetetlen is, hiszen az élet túl rövid ahhoz, hogy kihagyjunk lehetőségeket.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Csonka András számára az influencerlét egyfajta komolyan vehető játék, épp úgy, mint a színészet. Talán épp ezért is olyan népszerű a közösségi oldalakon, hiszen tőle sosem láthatunk izzadságszagú posztokat, mindig figyel arra, hogy valamennyi valódi tartalmi része legyen a bejegyzéseinek. Ebből kifolyólag, ha épp nincs olyan dolog, amit érdemesnek talál kitenni, akkor akár napok is kieshetnek az aktív social média jelenlétéből. „Olyan élet nincs a világon, ami annyira izgalmas és mozgalmas, hogy naponta tudjon tartalmat adni.”

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Egészség
Sokan ébredés után azonnal a kávéhoz nyúlnak, mint folyadék, pedig a szakértők szerint arra csak később lenne szükség.
Lifestyle
Rémálomszerű tragédia rázta meg Hollandiát, ahol egy elszabadult gépkocsi egyenesen egy iskolai kerékpártúra résztvevői közé rohant, és már a harmadik kisgyermek is életét vesztette a kórházban.
Sztárok
Eva Longoria szerint az emberek gyakran keresik azt az egyetlen titkot, amely garantálja a fiatalos külsőt és a jó formát – ő azonban úgy véli, ilyen „csodaszer” nem létezik. A színésznő álláspontja...
Lifestyle
A Szűznek a felgyülemlett feszültség most nem gondolati szinten jelenik meg, hanem cselekvésre is ösztönzi őt.
Sztárok
Évek óta találgatják a királyi család rajongói, vajon mikor láthatja újra III. Károly király legfiatalabb unokáit. Nos, a közeljövőben egy olyan eseményre kerülhet sor, amely akár egy régóta várt...
Egészség
Óriási gondot tud okozni, ha egy kórházi műtőben nem működik a klíma.