Utazás

Erdőt telepítenek Budapest egyik legforgalmasabb csomópontjában

Honnan jött az ötlet?

Cserna Hajnalka, a IX. kerület főkertésze a hvg.hu-nak arról beszélt, hogy a parkokban inkább látványelem a zöld, az ökológiai szempontok a háttérbe szorulnak, itt azonban pont az ellenkezője történik: sajátos ökoszisztéma jön létre, rovarokkal, madarakkal, akár többszintű tápláléklánccal. A főkertész szerint még úgy is közelebb van a természeteshez, hogy egészen apró területű, és hogy valószínűleg nem minden csemete marad meg.

Ezeket a kiserdőket Miyawaki-erdőknek is nevezik az ötletet kidolgozó japán botanikus, Mijavaki Akira után, aki több mint ezer hasonló erdőt ültetett el Japánban és Malajziában, egész mozgalmat indítva el, aminek Európában is vannak követői. A Mijavaki-erdők az ötlet hívei szerint gyorsabban nőnek, sűrűbbek, és a biológiai sokszínűség szempontjából is gazdagabbnak, mint a hagyományos városi zöldterületek.

A területet talajcserével készítették elő, a növények egy méter mély komposztos földbe kerültek, a tövükre szalmát szórtak, hogy ne száradjon ki a talaj és ne gazosodjon be a terület. A Boráros téri erdő telepítését a legtöbb hazai Miyawaki-erdő létrejötténél bábáskodó 10 millió Fa Alapítvány készítette elő, majd gondozza 3 évig, utána pedig a Főkert – BKM Zrt. fenntartásába kerül át.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Elköltözik a népszerű budai szórakozóhely, a Rákóczi híd lábánál lévő Barba Negra. A helyére hétemeletes irodaház és négyemeletes parkolóház épül.

Leadfotó: facebook.com/fokertbp

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A joghurt évek óta ott van az egészséges ételek toplistáján: reggelire, tízóraira, edzés után vagy akár esti nassolnivalóként is sokan rendszeresen kanalazzák. Éppen ezért meglepő lehet, hogy egy...
Sztárok
Charles Spencer új, Dianáról szóló könyve alaposan felkavarta az állóvizet a királyi családban, és a hírek szerint Vilmos herceg türelme is elfogyott nagybátyjával szemben.
Sztárok
Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében...
Sztárok
Danielle Campbell még tinédzserként lopta be magát a Disney nézőinek szívébe, azóta azonban több mint másfél évtized telt el, és a bájos gyereksztárból mára gyönyörű felnőtt nő lett.
Fashion&Beauty
Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új...
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...