Példaképek bárki számára: ők a leghíresebb női űrhajósok

Ma van az űrhajózás nemzetközi világnapja. Ebből a jeles alkalomból bemutatunk nektek nyolc különleges hölgyet, akik elképesztő munkájuknak és kitartásuknak köszönhetően még a világűrt is megjárták.

Ma van az űrhajózás világnapja

1961. április 12-én a Szovjetunióból bocsátották Föld körüli pályára az első olyan űrhajót, amelyen ember utazott. Ő nem volt más, mint Jurij Gagarin. A bolygótól 302 kilométerre távolodó Vosztok 1.108 perces útja akkoriban hatalmas szenzációnak számított. Így lett ez a nap az űrhajózás világnapja. Az emberiséget a kezdetektől fogva érdekelte, mi lehet a kék égen túl, ám Newtonig senki nem tudta kiszámítani, hogyan lehetne bizonyos körülmények között tárgyakat Föld körüli pályára állítani. Az űrhajózás kezdetben nem volt más, mint a hidegháború egyik fegyvere. Az oroszok és az amerikaiak folyamatosan versengtek egymással. Utóbbiak annyira kiborultak, amikor megtudták, hogy a szovjetek jutottak ki elsőként az űrbe, hogy szinte azonnal meghirdették az Apollo-programot, amelynek célja a Hold meghódítása volt. A hetvenes évek közepére sokat enyhült a hidegháború, így a két ország közös űrprojektbe kezdett. Napra pontosan 20 évvel Gagarin útja után, 1981. április 12-én elindult a világűrbe az első űrsikló, amely a Columbia nevet kapta. Az űrhajózás történetében a nők is fontos szerepet kaptak, galériánkban megismerheted a legsikeresebb és leghíresebb női asztronautákat.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Asztronauta a világűrben kék ég bolygó űr

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Leadfotó/Fotó: 123rf.com

Oldalak

Sztárok
Újabb dráma van kibontakozóban: III. Károly király messziről el akarja kerülni hamarosan Londonba érkező fiát, Harry herceget, a háttérben pedig komoly indok áll.
Lifestyle
Ma valamilyen módon a figyelem középpontjába kerülhet a Mérleg. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Noha Sarolta hercegnő egyelőre csupán egy tízéves kislány életét éli, a háttérben már most egy történelmi jelentőségű királyi szerep körvonalazódik körülötte – bizonyos dolgoknak azonban egy darabig...
Egészség
Először is fontos, hogy különbséget tudjunk tenni a szimpla nátha, és az influenza között.
Utazás
Persze abszolút nem mindegy, hogy valamelyik utas találja meg, vagy a MÁV személyzete.
Fashion&Beauty
Télen sem kell lemondanunk a kényelemről – a melegítőszettek már nem csak otthonra valók! A 2026-os téli szezonban a loungewear a városi stílus alappillére lett: egyszerre kényelmes, trendi és...