Utazás

Üzenetet küldünk a földönkívülieknek - ez áll majd benne

Az űrkutatók 1974 óta próbálják meg felvenni a kapcsolatot az esetleges idegen civilizációkkal. Eddigi kísérleteik nem jártak sikerrel - legalábbis egyetlen ilyen esetet sem hoztak nyilvánosságra -, azonban még a néhai Stephen Hawking is úgy fogalmazott: van rá remény, hogy egyszer tényleg választ kapunk az üzeneteinkre. A NASA most ezt a reményt igyekszik beváltani.

Üzenet a világűrbe

Az űrkutatással foglalkozó szakemberek hosszú évtizedek óta fáradoznak azon, hogy felvegyék a kapcsolatot az esetleges idegen civilizációkkal. Erre először csaknem fél évszázaddal ezelőtt, 1974-ben tettek kísérletet, "imáik" azonban egyelőre nem találtak meghallgatásra - legalábbis egyetlen olyan esetet sem hoztak nyilvánosságra, amikor az űrbe juttatott üzenetekre reagált volna egy idegen faj -, ám ez nem jelenti azt, hogy a jövőben ne történhetne egy sikeres kapcsolatfelvétel.

Az első kapcsolatteremtési kísérlet az úgynevezett arecibói üzenet volt, melyet 1974. november 16-án sugároztak a Földről az űrbe az arecibói rádióteleszkóppal a Messier 13 nevű gömbhalmaz felé, amely mintegy 25,000 fényévnyire van a Földtől - írja a Wikipédia. Az üzenet 1679 bitből állt (csaknem 210 byte). Az egész továbbítása 1679 másodpercig tartott, csak egyszer küldték el, nem ismételték.

Az üzenet hét részből állt, és a következő fogalmakat kódolta:

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről
  • a számok egy és tíz között,
  • a következő kémiai elemek rendszámai: hidrogén, szén, nitrogén, oxigén és foszfor – ezek a dezoxiribonukleinsav (DNS) alkotóelemei,
  • a DNS nukleotidjaiban található cukrok és bázisok képlete
  • a DNS-ben levő nukleotidok száma, és a DNS kettős spirál szerkezetének ábrázolása,
  • az ember grafikus ábrázolása, egy átlagember testmagassága és a Föld lakossága, (akkor 4,5 milliárd)
  • a Föld Naprendszerének grafikája,
  • az Arecibo rádióteleszkóp grafikája és az adóantenna méretei

A NASA most egy újabb üzenetet küld a világűrbe. Kíváncsi vagy, mi áll benne?

Fotó: 123rf

Lapozz, eláruljuk!

Oldalak

Utazás
Fashion&Beauty
Akár családi ebédről, otthoni pihenésről vagy elegáns vacsoráról legyen szó, egy jól megválasztott karácsonyi szett nemcsak a megjelenést, de a hangulatot is feldobja.
Lifestyle
Mindenkinek szüksége van arra, hogy fontosnak és megbecsültnek érezze magát abban a kapcsolatban, amiben van.
Fashion&Beauty
Eva Longoria nem akárhogy kívánt boldog karácsonyt a követőinek: a színésznő egy fantasztikusan elegáns ruhában küldött jókívánságot a közösségi oldalán.
Sztárok
Alicia Silverstone egyik friss interjújában ismét előkerült a ’90-es évek egyik legnagyobb tinikultusza, a Clueless – Spinédzserek, amely generációknak határozta meg a könnyed, vicces és mégis...
Sztárok
Katalin hercegné és Vilmos herceg már most előre gondolkodik, így készen állnak, ha hirtelen minden megváltozik körülöttük.
Lifestyle
Az alvás az egyik legfontosabb dolog, amit a szervezetünkért tehetünk – mégis sokan küzdenek azzal, hogy esténként nehezen alszanak el, vagy többször felriadnak éjjel. De van egy egészséges ötletünk.