Sztárok

Ezek voltak a 2022-es Grammy-gála legemlékezetesebb pillanatai

Vasárnap lezajlott a zenei élet egyik legrangosabb díjátadója. A Grammy-gála idén is számos emlékezetes pillanatot tartogatott, ezeket gyűjtöttük össze.

A 64. Grammy-díjátadó

A 35 éves, számos műfajban dolgozó Jon Batiste We Are című lemeze lett a legjobb az albumok között, emellett további négy kategóriában díjazták, így a legtöbb (szám szerint 11) jelölése mellett ő nyerte a legtöbb elismerést is a 2022-es Grammy-gálán. A Las Vegas-i ceremónián az R&B supergroup Silk Sonic, azaz Bruno Mars és Anderson Paak duója nyitotta a show-t, majd négy trófeát is besöpört Leave the Doors Open című dalával, köztük az év felvétele, valamint az év dala elismerést. Bruno Mars utolérte a legendás Paul Simont: immár ők ketten azok a személyek, akik eddig három alkalommal is elhódították az év albuma díjat. Az est folyamán rajtuk kívül fellépett mások mellett a BTS, Billie Eilish, Brandi Carlile, Lil Nas X és Jack Harlow, Carrie Underwood, H.E.R., Nas és Chris Stapleton is.

A Disney Channel sztárjaként berobbant 19 éves Olivia Rodrigo kapta a legjobb új előadónak járó elismerést, ezzel folytatódott a nők uralma ebben a kategóriában, hiszen az elmúlt három évben Dua Lipa, Megan Thee Stallion és Billie Eilish volt a díjazott. Olivia Rodrigo további két Grammy-t kapott a gálán. A legjobb rap előadásért járó díjat Baby Keem és Kendrick Lamar kapta a Family Ties című dalért – ők valóban unokatestvérei egymásnak.

A ceremónián bejátszották Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videóüzenetét is, melyről külön cikkünkben számoltunk be. Ezután John Legend emigráns ukrán zenészekkel adta elő Free című dalát.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A ceremónián a csodás ruhakölteményeken kívül további emlékezetes pillanatok is történtek, melyeket galériánkban gyűjtöttük össze.

Paris Hilton nem a visszafogottságáról híres - de épp emiatt kedveljük annyira, hogy sokszor olyan darabokat vállal be, amiket más nem tenne. A sztár sose mondana nemet egy rózsaszín szettre, de a kihívóbb, extrémebb darabokat is igen kedveli. A Grammy-gálás szettje egy pucérruha volt, ami mellesleg nagyon jól állt neki.

Leadfotó: Rich Fury/Getty Images for The Recording Academy

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.
Lifestyle
Kevéssé köztudott, de Fásy Ádám karrierje a vendéglátóiparban indult, ahol a ranglétra legalsó fokától a vezérigazgatói posztig jutott, szenvedélyét pedig a mai napig saját receptoldalán éli meg.
Sztárok
Molnár Attila, azaz DESH lett az Európai Unió legsikeresebb helyi előadója egy friss zeneipari jelentés szerint, miközben a magyar slágerlistákat egyedülálló módon uralja, és már a Puskás Arénás...
Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...