Sztárok

Sylvester Stallone megható üzenetet küldött az afáziával küzdő Bruce Willis-nek

"Hosszú út áll mögöttünk"

Sylvester Stallone és Bruce Willis barátsága több évtizedre nyúlik vissza, ami nem is meglepő, hiszen mindketten ugyanabban a korszakban (a nyolcvanas és a kilencvenes években) érték el a legnagyobb sikereiket. A két akciósztár nemcsak a magánéletben ápolt jó viszonyt, de előfordult, hogy a filmvásznon is kollaboráltak. Willis például szerepelt Stallone Feláldozhatók című produkciójában is, melyben rengeteg, az akcióműfajhoz szorosabb-lazább szálakkal kötődő színészveterán tette tiszteletét. A filmsztár a Feláldozhatók második részében is felbukkant, a harmadik felvonástól azonban távol maradt, a fáma szerint azért, mert nem tudott magának kellően magas gázsit kialkudni. Emiatt annak idején hajba is kaptak Stallone-nal, azóta viszont rendeződött a viszonyuk.

A 75 éves Stallone mindenesetre máig szeretettel gondol kollégájára, és az Instagramon közzétett üzenetéből kitűnik, hogy őt is megviselte a Willis betegségéről és visszavonulásáról szóló hír. A Rambo- és a Rocky-filmek címszereplője seregnyi Willisszel közös fotót töltött fel a közösségi oldalára, a lapozható bejegyzéshez pedig a következő szöveget mellékelte: "Hosszú út áll mögöttünk, és a legjobbakért imádkozunk neked és csodálatos családodnak…"

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Befejezi pályáját a nyolcvanas és kilencvenes évek Hollywoodjának egyik legnagyobb férfisztárja. Bruce Willis afáziával küzd, s a súlyos nyelvi zavar miatt int búcsút a színészetnek.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Egészség
A vendégek harmada heves hányással és hasmenéssel küzdött a nagy nap után egy baranyai esküvőn. Az NNGYK jelentése szerint calicivírus tarolt a násznép soraiban, miközben az országban külföldről...
Sztárok
Szabó Győző őszintén vallott az életéről: az 55 éves színész tisztában van azzal, hogy a fiatalkori pörgés és a függőségek egyszer visszaütnek. Bár most mindent megtesz az egészségéért, úgy érzi, a...
Sztárok
Súlyos vádakkal állt a nyilvánosság elé a ValóVilágból megismert Kutai Kinga. Az édesanya, aki egyedül neveli hallássérült és ADHD-s kisfiát, egy országos oktatási demonstráción nyilvánosan állította...
Lifestyle
A Netflix dokumentumfilmjéből megismert Tinder-csaló után itt a magyar verzió. A Budaörsi Járási Ügyészség vádat emelt egy többszörösen büntetett előéletű férfi ellen, aki társkereső oldalakon...
Sztárok
Noha Sarolta hercegnő még csak 11 éves, a brit királyi család már most rendkívüli körültekintéssel tervezi a jövőjét. A szakértők szerint a palota tudatosan, apró lépésekben vezeti be Vilmos herceg...
Egészség
Sokan nem is sejtik, hogy a rágógumik többsége ma már műanyag alapú, így a rágás során néhány perc alatt akár több ezer mikroműanyag-részecske is felszabadulhat. A Semmelweis Egyetem szakértője arra...