Lifestyle

Sokan UFO-nak gondolják: rejtélyes lény tetemére bukkantak az ausztrál tengerparton - Videó

Ausztrália nyugati partvidékén fedezték fel a titokzatos holttestet, s a valóban szokatlan esetet azóta a misztikum köde lengi be - köszönhetően annak, hogy hamarosan az Instagramra is felkerült egy videó, melynek köszönhetően az internetezők is szemügyre vehették a bizarr teremtményt. Vagy legalábbis azt, ami megmaradt belőle.

Sétálgatás közben botlott bele

Ma már jószerivel nem is múlik el úgy nap, hogy ne kapnának bőséges muníciót a világhálón az UFO-hívők. Legutóbb például Nagy-Britanniában véltek felfedezni egy - sokak szerint idegen civilizációból érkezett - repülő objektumot, mely olyannyira lázba hozta a helyieket, hogy számos videofelvételt készítettek a tényleg rejtélyes jelenségről. (Megfejtések persze ezúttal is születtek, ráadásul szép számmal: egyesek puszta optikai illúziónak vélték a látottakat, mások azt állították, hogy a felvételeken valójában a Nemzetközi Űrállomás látható, és persze nem kevesen voltak, akik úgy vélték, hogy a földönkívüliek tettek "sétarepülést" bolygónk körül).

Az UFO-hívők ismét akcióba lendültek, jóllehet a mostani "észlelés" egészen más helyzetben történt. Ezúttal nincsenek repülő csészealjak, furcsán felvillanó vagy épp alakzatban mozgó fénypontok az égbolton, "csak" egy bizarr teremtmény földi maradványai az ausztrál tengerparton.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Alex Tan épp Nyugat-Ausztráliában, a tengerparton sétálgatott, amikor véletlenül egy furcsa holttestbe botlott. A férfit olyannyira váratlanul érte a felfedezés, hogy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntött: videót készít a tetemről, majd megosztja azt az Instagram felületén.

Fotó: 123rf

Lapozz, mutatjuk a fiatal srác felfedezését!

Oldalak

Lifestyle
Egészség
A séta még mindig az egyik legegészségesebb dolog, amit a diétába is be lehet illeszteni.
Lifestyle
Alaposan elszabadult a málna ára, de aki imádja, az egy kisebb kertben is belevághat a termesztésbe.
Fashion&Beauty
Vannak ruhadarabok, amelyek időről időre eltűnnek a reflektorfényből, majd mindenkit meglepve még erősebben térnek vissza. Most pontosan ez történt ezzel a divatkedvenccel is: a közösségi médiától a...
Lifestyle
Már 1977 óta tart a csillagközi tér felé a Voyager–1, amivel a földönkívülieknek is üzentünk.
Lifestyle
Sokan hisznek abban, hogy születésünk időpontja nemcsak a csillagjegyünkről, hanem a személyiségünkről is sokat elárul. A spirituális tanok szerint a születési hónap azt is megmutathatja, melyik az a...
Sztárok
Leonardo DiCaprio éppen cigit tarhált egy másik világsztártól tiniként, miközben az anyja elől bujkált.