Lifestyle

Van az az idegeskedés, amin csak nevetni lehet – Ettől olyan népszerű a Síkidegvagyok

Hogy lehet vicces valami, ami igazából tök idegesítő? Ennek a műfajnak az egyik mestere a Síkidegvagyok felhasználó néven megismert Turai Barnabás.

A poénok azért működnek, mert univerzálisak

Turai Barnabás azzal lett híres, hogy szinte folyamatosan síkideg. Az Instagramon indult hódító útjára, ő lett az itteni Síkidegvagyok-profil arca, amit egyébként két barátjával szerkesztenek. Itt olyan ezerszer hallott közhelyeket osztanak meg, amiket mind hallunk a mindennapi életünkben, és vagy felmegy bennünk miattuk a pumpa, vagy feláll tőlük a szőr a hátunkon. De talán pont ez a kedves ismerősség teszi olyan szerethetővé az oldalt, amit ma már több mint 68 ezren követnek.

A posztok minimális erőfeszítéssel készülnek: az anyag adott, a megosztott hétköznapi modorosságokat mindannyian ismerjük, és valljuk be, használjuk is őket. Ráadásul a kivitelezést sem viszik túlzásba, a bejegyzéseket az iPhone jegyzetes alkalmazásából fotózzák ki. Turai Barna csatlakozásával megjelentek a minivideók is a felületen, először Instagram-sztoriban, majd bejegyzésekben is. Azonban ezeknek a paródiáknak – ahogyan a többi posztnak is – egyáltalán nem célja bárkinek a megbántása vagy kritizálása. A mostanra több mint 250 bejegyzésből álló gyűjtemény darabjaival sokan tudnak azonosulni, ez abban is megmutatkozik, hogy a hozzászólásokban rendre záporoznak a kapcsolódó, hasonlóan szellemes kifejezések. A fejlett önkritikával rendelkezők gyakran magukra ismernek, és mindig tudnak nevetni magukon.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A Síkideg brand idővel olyannyira kinőtte magát, hogy Turai Barna új projektekbe is belekezdett, hogy kiélje kreatív energiáit: már TikTokon is jelen van, Mivanaveled címmel YouTube-műsort indított Pajor Kristóffal, és a podcastek világába is belekóstolt többek között. A Márkó és Barna síkideg podcastet – ami indulása után hamar toplistás lett – Linczényi Márkó zenésszel közösen csinálják, a részekben arról beszélgetnek, hogy az adott héten éppen mi idegesítette fel őket. Az első évad lefutása után már vendégekkel idegeskedtek együtt, először a barátaikat hívták meg a műsorba, később már a celebvilág nagyjai is igent mondtak a meghívásukra, mint például Hajós András, Puzsér Róbert, Majka, vagy éppen Istenes Bence.

Ha kíváncsi vagy néhány gyöngyszemre, lapozd fel a galériánkat!

Az újbudai férfi munkalehetőség miatt keresett fel egy helyi intézményt, és bár állást végül nem biztosítottak számára, mégsem távozott üres kézzel. Az 53 éves elkövető azonban nem örülhetett sokáig a két telefonnak és tömegközlekedési bérletnek, melyet elcsent a helyszínről.

Leadfotó: Index

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...
Home&Design
Diana hercegné élete és tragikus halála évtizedek óta foglalkoztatja a világot, emlékét pedig ma is különleges hely őrzi. A birtok, ahol végső nyughelye található, egészen más arcát mutatja, mint...