Sztárok

Gyurta Dani Ukrajnába ment segíteni, szívszaggató pillanatokat élt át

A háborús övezetben önkénteskedett az olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok magyar úszó. Gyurta Dániel az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját segítette Ukrajnában.

Gyurta Danit megviselte, amit Ukrajnában látott

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Gyurta Dániel is segíti önkéntesként az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját Ukrajnában. Az olimpiai bajnok már lassan egy évtizede vesz részt a szervezet ökumenikus tevekénységében, mostanra szinte munkatársnak számít. Most először járt háború sújtotta övezetben, tapasztalatairól pedig a Reggeliben számolt be. Itt mondta el, hogy egy adományokból álló segélyszállítmány kijuttatásában segédkezett.

Lehetett látni a határon azokat az embereket, akik a harminc-negyven órás út után étel és víz nélkül, mosdó nélkül várakoztak és szerettek volna átjutni a biztonságot jelentő országunkba. Ehhez próbáltunk hozzájárulni” – mondta el, hozzátéve, hogy a segélyszervezettel közösen felállítottak egy mobilmellékhelyiséget is a határ ukrán oldalán. „Szörnyű volt látni, hogy a családok az autó hátsó ülésén vagy éppen kint, a szabadban pelenkázták a babákat, annyira nem volt ott semmi a határon” – fogalmazott a sportoló.

Dani azt is elmondta, hogy abszolút megviselték a látottak. „Az a fajta jelenlét és az a fajta érzés, ami ott engem fogadott, amit a hírekben is lehetett látni és olvasni, de személyesen jelen lenni, az szörnyű volt. De fel tudtam még inkább hívni a környezetem és az ismerőseim figyelmét arra, hogy minél többen segítsenek, hiszen most az összefogásra kell buzdítani mindenkit. Szerintem ezt lehet is látni, a magyar társadalom elképesztő módon segít és összefogott ebben a kérdésben” – fejtette ki.

A műsorba az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója, Gáncs Kristóf is elkísérte a sportolót, aki elmondta, hogy több mint 25 éve dolgoznak Ukrajnában, ahol már működött egy központjuk Beregszászban. Ezt most megerősítették, illetve egy új központot is kialakítottak Lembergben, ahol a legjobb szakemberek és helyi önkéntesek tevékenykednek jelenleg. Gáncs hangsúlyozta, hogy ez most „nem egy rövidtávfutás, hanem maraton”, a puskaropogás elhallgatása után sem fogy majd el a munka, sőt, akkor kezdődik igazán. Most a gyors segítségnyújtás, illetve a határon lévők ellátása a prioritás. A kommunikációs szakember azt mondta, a segítség mindig jól jön, de fontos tájékozódni, hogy éppen mire van szükség: jelenleg önkéntesből sem lehet túl sok, pénzadományra pedig mindig szükség van, de egyéb adományokat is fogadnak.

Az Ökumenikus Segélyszervezet 1353-as segélyhívószáma most is folyamatosan él, ezen is lehet segíteni a szervezet munkáját.

Puskás Peti számára nem volt kérdés, hogy elmegy a határra és ott segít, ahol csak tud.

Leadfotó: instagram.com/danielgyurta

Oldalak

Sztárok
Sztárok
II. Erzsébet ritkán vesztette el a hidegvérét, de amikor valaki megszegte a királyi szabályokat, mindenki tudta, hogy a királynő nem fogja szó nélkül hagyni.
Egészség
Nyugdíjas korban nagyon fontos, hogy meglegyen a megfelelő vitaminmennyiség, mert ez segít megőrizni a fittséget és egészséget.
Lifestyle
A Szűzre az ismeretségi körének köszönhetően talál rá a szerelem. Hétvégi szerelmi horoszkóp.
Lifestyle
Ma már egyre népszerűbbek a csomagautomaták, szóval nem árt résen lenni, mert lehet nem lesz benne semmi.
Lifestyle
Az Eurostat adatai alapján Magyarországon a felnőtt nők 49,1 százaléka tapasztalt már élete során fizikai vagy szexuális erőszakot, beleértve a fenyegetést, 43,8 százalék pedig kapcsolaton belül élte...
Lifestyle
A Rák előrelépésre számíthat a karrierjében. Íme a február havi karrier horoszkóp.