Sztárok

Soha nem látott esküvői fotó került elő Polyák Lilla és Gömöri András Máté nagy napjáról

A szerelmesek csak úgy ragyognak a majdnem négy évvel ezelőtt készült fényképen, amit Gömöri András Máté posztolt a közösségi oldalára Polyák Lilla születésnapja alkalmából.

A legszebb ajándék

Polyák Lillára a válása után, kétgyermekes anyukaként talált rá újra a szerelem, immár hat esztendővel ezelőtt. 16 évvel fiatalabb kollégájával, Gömöri András Mátéval a Marie Antoinette próbái során kerültek közel egymáshoz, és bár a színésznőnek eleinte voltak fenntartásai, végül belátta, hogy hiábavaló tagadni a köztük lévő vonzalmat. Boldogságuk a kapcsolatukban kétkedők ellenére is határtalan volt mindig is, így hamarosan sor került a lánykérésre, 2018 nyarán pedig a legnagyobb titokban kimondták a boldogító igent, szűk családi körben. Ugyan egy-két fotót már láthattunk a nagy napról az azóta eltelt időszakban, most egy újabb gyöngyszemmel ajándékozták meg a rajongókat. Lilla március 16-án ünnepelte a 46. születésnapját, a jeles alkalomból pedig férje egy olyan képpel köszöntötte szerelmét, amit eddig még nem hoztak nyilvánosságra korábban – szúrta ki a Blikk. Máté ráadásul a romantikus szavakkal sem szűkölködött, szívhez szóló üzenettel köszöntötte szülinapos feleségét. „Isten étessen, te gyönyörű, különleges kis lény, aki felforgattad az egész életemet. Az én bolondos kis feleségem” – írta a fotóhoz Gömöri András Máté.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az illető még Magyarországra is hajlandó volt a szépséges és fiatal Klári után jönni, ám ajánlatát az énekesnő végül visszautasította.

Leadfotó: Mokka / TV2

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Ismét felrobbantotta a közösségi médiát a 42 éves realitysztár. Khloé Kardashian legújabb Instagram-fotói láttán a rajongók megint azt találgatják: vajon egy jó sminkről vagy újabb szépészeti...
Sztárok
A kilencvenes évek egyik legszeretettebb kultfilmje, az Átkozott boszorkák (Practical Magic) végre megkapja a várva várt folytatását. Ráadásul nem is akárhogyan: Sandra Bullock és Nicole Kidman ismét...
Lifestyle
Egy ártatlannak tűnő kérdés ma egészen mély gondolatokat indíthat el a Bikábam. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Sztárok
Sophia Loren mindig is rajongott az olasz konyháért, és a legenda szerint a jó tészta nála nem luxus, hanem a kiegyensúlyozott élet egyik legnagyobb öröme.
Lifestyle
Amikor az őszi kánikulát lassan felváltja a hűvösebb időjárás, sokan hajlamosak elkenődni, és a napsütést gyászolni. Pedig az ősz nem a nyár vége, hanem egy teljesen új, utánozhatatlan életérzés...
Egészség
A betegség nem gyógyítható, de a felismerés ideje meghatározza, mennyi ideig maradhat meg a beteg önállósága, kapcsolatai és életminősége.