Sztárok

Családi fotót mutatott Novák Katalin: hazánk első női államfője három gyermek édesanyja

Szerdán gyönyörű fotót posztolt Magyarország megválasztott köztársasági elnöke, melyen családjával látható. Novák Katalin és férje két fiú és egy lány büszke szülei.

Novák Katalin családja

A magyar Országgyűlés március 10-én hirdette ki, hogy Novák Katalin nyerte a parlamentben megrendezésre került államfőválasztást. Így most már hivatalos: ő az első nő, és 44 évesen a legfiatalabb ember Magyarországon, aki betöltheti a köztársasági elnöki tisztséget. Megbízatása május 10-én kezdődik, mandátuma öt évre szól.

Novák Katalin közgazdász és jogász diplomával rendelkezik, 2014–2020 között család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, majd 2020–2021 között családokért felelős tárca nélküli miniszteri tisztséget töltött be, utóbbitól az államfői kinevezése miatt kénytelen visszalépni. 2017–2021 között a Fidesz egyik alelnöke, 2018-tól országgyűlési képviselő. Köztársasági elnöki jelölését követően, az alaptörvény rendelkezésének értelmében, felfüggesztette párttagságát.

Nevéhez fűződik többek között a Családok éve 2018-as meghirdetése, a kétévente rendezett Budapesti Demográfiai Csúcstalálkozók megszervezése, olyan nemzetközileg is elismert lehetőségek kidolgozása, mint a Babaváró támogatás, a négygyermekes édesanyák SZJA-mentessége, az Otthonteremtési Program, vagy a bölcsődei fejlesztések elindítása. A közéletben is kiemelkedően aktív, többek között ő a Nők Magyarországért Klub alapító-elnöke és a Nők a Magyar Nemzetért Mozgalom elindítója. A 2020-as Befolyás-barométer szerint ő Magyarország 21. legbefolyásosabb személye, a Forbes 2021-es és 2022-es listája szerint a közéleti kategória első helyén szerepel.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Politikai munkássága mellett feleség és édesanya is. Férje Veres István Attila, aki 2013 óta a Magyar Nemzeti Bank pénz- és devizapiaci igazgatója. Három gyermekük Ádám (2004), Tamás (2006) és Kata (2008). Szerdán Novák Katalin friss családi fotót tett közzé a Facebook-oldalán – ezt és pár korábbi képet a galériánkban tudod megtekinteni.

Erzsébet belga hercegnő előtt igen fényes jövő áll, ugyanis Fülöp belga király és Matild belga királyné elsőszülött gyermekeként egyszer ő uralkodhat majd.

Leadfotó: facebook.com/csaladesifjusag

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Sokan irigylik a brit királyi család legfiatalabb tagjainak életét, ám Vilmos herceg és Katalin hercegné tudatosan arra törekszenek, hogy gyermekeik a lehető legátlagosabb gyermekkort élhessék meg....
Lifestyle
Kánikula és heves zivatarok váltják egymást: a HungaroMet 11 vármegyére adott ki riasztást a közeledő viharok miatt.
Lifestyle
A rakott krumpli igazi klasszikus, amely szinte minden családban másképp készül. Van azonban egy egyszerű hozzávaló, amelyet meglepően kevesen használnak, pedig sokkal selymesebbé és gazdagabb ízűvé...
Lifestyle
Kevés bosszantóbb dolog van a konyhában, mint amikor a főtt tojás pucolása közben a fél fehérje a héjon marad. Pedig néhány egyszerű trükkel könnyedén elkerülheted ezt, és a végeredmény minden...
Lifestyle
Egyre többen keresik azt a reggelit, amely nemcsak laktató és finom, hanem az emésztésnek is jót tesz. Van egy egyszerű kombináció, amelyet táplálkozási szakemberek is gyakran ajánlanak – és nem...
Fashion&Beauty
Ha a kánikula helyett inkább az őszi pulcsikért rajongsz, nem vagy egyedül. A jó hír, hogy a vízparti öltözködésnek sem kell kizárólag a minél kevesebb ruháról szólnia – idén a rétegezés, a könnyed...