Sztárok

Jessica Alba végre megmutatta a nyilvánosságnak ritkán látott lányait - Fotó

Jessica Alba ugyan nem gyarapítja azon színésznők sorát, akik teljesen visszavonultak a mesterségüktől (lásd például Gwyneth Paltrow vagy Cameron Diaz példáját), egy ideje nem láthattuk jelentős hollywoodi filmben, gyermekeiről pedig szinte sosem posztol a közösségi oldalán. Most azonban megtört a jég.

Megtanult több lábon állni

Hová tűnt a kétezres évek egyik legfelkapottabb hollywoodi színésznője, a hamarosan 41. születésnapját ünneplő Jessica Alba? Habár az egykor nagynevű, s sóvárgó férfitekintetektől kísért világsztár nem gyarapítja azon kolléganői sorát, akik teljességgel visszavonultak a mesterségüktől és betagozódtak a civil életbe (lásd például Gwyneth Paltrow vagy Cameron Diaz példáját), egy ideje mintha kiesett volna a pikszisből az Álomgyárban. Jóllehet még napjainkban is forgat, Alba időközben megtanult több lábon állni: 2011-ben társalapítója lett egy vállalkozásnak, így immáron üzletasszonyként is tevékenykedik. Színésznői karrierje azonban az utóbbi évtizedben szemlátomást válságba került: míg a boldog kétezres évek során olyan hollywoodi filmekben kapott szerepet, mint a Fantasztikus Négyes, a Sin City, a Machete vagy a Felkoppintva című komédia, addig a későbbiek folyamán már csupa olyan produkcióban szerepelt, melyek fel sem keltették a nagyközönség érdeklődését. Pedig Alba szárnybontogatása emlékezetesre sikeredett: már 19 esztendősen Golden Globe-díjra jelölték a Sötét angyal című tévésorozatban nyújtott alakításáért, később pedig olyan elismert mozidirektorokkal alakított ki gyümölcsöző munkakapcsolatot, mint a függetlenfilmes fenegyerek, Robert Rodriguez.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A rajongók számára ugyan sovány vigasz, de Alba napjainkig aktív a közösségi médiában. A színésznő féltve őrzi magánéletét, legtöbbször például a gyermekeiről sem posztol, most azonban úgy döntött, ideje kivételt tennie.

Fotó: 123rf

Lapozz, mutatjuk Jessica Alba ritkán látott lányait!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Elvis Presley neve örökre összeforrt a rock and roll születésével és egy egész korszak hangulatával. A világsztár azonban a reflektorfényen túl sokkal összetettebb és furább életet élt, mint azt a...
Sztárok
A brit királyi család hivatalos programjai kívülről gyakran könnyednek és spontánnak tűnnek, a háttérben azonban minden apró részlet szigorúan megtervezett. A nyilvánosság elől rejtve olyan...
Lifestyle
A nyári hőség nemcsak napközben, hanem éjszaka is megkeserítheti az életünket, de néhány egyszerű trükkel sokkal pihentetőbbé tehetjük az alvást. Egy alvásszakértő most elárulta, melyik testhelyzet...
Fashion&Beauty
Ha nyár, akkor figyelemfelkeltő színek! Letícia királyné ezúttal egy lenyűgöző kék összeállítással hódította meg a nyilvánosságot, a ruha ráadásul nemcsak a tekinteteket vonzotta, hanem a...
Lifestyle
A Bikára olyan különleges élmények várnak, mintha egy romantikus film díszleteibe csöppent volna - íme, a júliusi előrejelzésünk szerelem fronton!
Egészség
A 40 fokos hőségben a szervezet működése alapvetően megváltozik, és az étkezésnek ehhez kell alkalmazkodnia.