Zacher Gábor házasság egy másik nő miatt ért véget: 15 évvel fiatalabb szerelmével él együtt az ország toxikológusa

Az ország legismertebb toxikológusa, Zacher Gábor mindig is a nyílt kommunikációjáról volt híres. Egy friss interjúban nemcsak a munkájáról, hanem arról is őszintén beszélt, hogy több mint húsz éve élt együtt a feleségével, amikor beleszeretett egy fiatalabb nőbe.

Hiába működött jól a házassága, egy másik nő elcsavarta a fejét

Zacher Gábor kivételes karrierutat járt be: az első próbálkozás után még nem vették fel az orvosi egyetemre, ezért állatgondozónak ment, hamarosan azonban az egyik koraszülött-osztályon kezdett dolgozni, ő tisztította az inkubátorokat. Mindemellett közel húsz évig tevékenykedett mentőtisztként, majd mentőorvosként, 1998-ban pedig a Korányi Intézetbe került, ahonnan megszervezte az országos toxikológiai ellátást. Mostanra közkedvelt médiaszereplő lett: talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ő az egyik legismertebb orvos az országban, akit rendszeresen hívnak szerepelni televíziós és rádiós műsorokba is. Megjelenése, fellépése, valamint hanghordozása határozott, emellett mindig egyenesen és nyíltan fogalmaz, még akkor is, ha a saját magánéletéről van szó. További részletek a galériában!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Andrea Bocelli azon túl, hogy világhírű tenorista, büszke családapa is egyben. Második feleségét, a gyönyörű Veronica Bertit 2014-ben vezette oltárhoz, házasságuk pedig azóta is boldog és kiegyensúlyozott.

Leadfotó: MTI/ Mohai Balázs

Oldalak

Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...
Home&Design
Diana hercegné élete és tragikus halála évtizedek óta foglalkoztatja a világot, emlékét pedig ma is különleges hely őrzi. A birtok, ahol végső nyughelye található, egészen más arcát mutatja, mint...
Lifestyle
A darált hús meglepően sokszínű, de a többség nem nyúl hozzá túl kreatívan ehhez az alapanyaghoz.
Lifestyle
Az Oroszlán ma több embert is maga mellé állíthat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
Természetesen a mosogatószivacsnak tisztának, és nem használtnak kell lennie.
Lifestyle
A kártyabirtokos hiába akarta befizetni a sok pénzt az ATM-nél, az összeg nem jelent meg a képernyőn.