Lifestyle

Egy színpadon Alföldi Róbert és Péterfy Bori: eltörölnek minden határt

Sírás és vigadás, vita és muzsika, sérelmek és fájdalmak, határon innen és minden határon túl – készül az Átrium és a Kosztolányi Dezső Színház közös előadása. A trianoni csata főszereplői Alföldi Róbert és Péterfy Bori, a darabot március 12-én mutatják be.

Az Átrium új bemutatója minden határon túl

Az Átrium ezúttal a határon túli színjátszás egyik legprogresszívebb társulatával, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházzal közösen készül bemutatójára. Az ötfős szabadkai társulathoz – Búbos Dávid, Fülöp Tímea, Kucsov Borisz, Mészáros Gábor és Verebes Andrea – három színész csatlakozott az Átrium csapatából – Alföldi Róbert, Kovács Máté és Péterfy Bori –, azzal a szándékkal, hogy két nézőpont ütközzön a színpadon: mi történt száz év alatt a határon innen és túl velünk, magyarokkal együtt és külön-külön.

A rendező a szabadkai társulat vezetője, Urbán András, aki dolgozott már korábban is az Átriumban, a Mefisztó című produkció rendezőjeként, ami Alföldi Róbert főszereplésével azóta is sikerrel van műsoron. Most nem egy megírt irodalmi mű, hanem a színészek személyes történetei, improvizációk és tematikus jelenetek által készül a végleges darab, amihez a trianoni szerződés századik évfordulója szolgáltatta az apropót.

A kor és a téma jellegzetes zenei műfajaiban Szerda Árpád készített dalokat az előadáshoz, amelyet háromtagú zenekar élőben játszik a produkcióban. Az operettből, a szerb turbofolkból és az irredenta zenei hagyományokból is merít az előadás zenei világa, amelynek műfaja: díszelőadás, részekre szakítva.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

A trianoni csata bemutatója március 12-én lesz az Átriumban.

Elena Kovalskaya 2020-tól állt a moszkvai Vsevolod Mejerhold Színház és Kulturális központ élén, Oroszország Ukrajna elleni inváziója után azonban úgy határozott, a jövőben nem kíván az intézmény élén maradni.

Fotó: Mészáros Csaba; leadfotó: Lakatos Péter

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Ezt a használtcikk-boltban tett látogatását egy életre megjegyzi – és nemcsak ő, hanem az egész világ.
Sztárok
Katalin hercegné mindig is a visszafogottságáról, fegyelmezettségéről és a királyi hagyományok iránti tiszteletéről volt ismert, ám a színfalak mögött ő is hozott olyan döntéseket, amelyek egyáltalán...
Lifestyle
Egy párkapcsolatban nem mindig a hangos viták jelzik, hogy baj van. Gyakran az apró, félmondatok árulkodnak arról, hogy a másik fél érzelmileg eltávolodott, feszültté vált vagy már nem érzi jól magát...
Lifestyle
Bár a Titanic katasztrófája vált a hajózás történetének legismertebb tragédiájává, a második világháború végén történt egy szerencsétlenség, amely több mint kilencezer ember életét követelte – mégis...
Lifestyle
Hollywood legemlékezetesebb filmjei között számos Stephen King-adaptáció található, legyen szó izgalmas börtön drámákról vagy hátborzongató szállodai rémtörténetekről.
Lifestyle
Előfordul, hogy figyelmetlenségből néhányan a kuka mellé dobják a szemetet. Ha valaki rendes, akkor felveszi és kidobja.