Pataki Ági 30 éve rajong a férjéért: ritkán látott fotókon a kortalan díva és szerelme

Pataki Ági és férje, Kovács Gábor filmproducer nagy napot ünnepeltek nemrég. Harminc évvel ezelőtt fogadtak egymásnak örök hűséget, a dívát pedig elfogta a nosztalgia, s mutatott néhány régi fotót magukról a közösségi oldalán.

Kiegészítik egymást

Pataki Ágit nem kell bemutatni senkinek sem: Magyarország egyik legsikeresebb manökenje a hetvenes évek elején egy véletlennek köszönhetően került be Rotschild Klára híres szalonjába, majd a Fabulon cég reklámarcaként szerzett országos ismertséget. Ikonikus fotókon, reklámokban szerepelt, generációk bálványává vált, ő volt az első sztármodell Magyarországon. Később új dolgokba kezdett, két divatüzletet is sikerrel működtetett a Váci utcában, majd egy újabb váltás után filmproducerként kezdett dolgozni, amellyel többek között a legmagasabb állami elismerést, a Balázs Béla-díjat is elnyerte. Mindeközben a magánélete is szépen alakult, hiszen rátalált élete szerelmére, akivel immáron három évtizede rajonganak egymásért – ez alkalomból a díva megosztott néhány régi fotót a kilencvenes évekből, melyeken a férjével együtt látható. Részletek a galériában!

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Egykor a fiatalsága jelentette számára a sikert, most azonban már másképpen gondolkodik.

Leadfotó: Instagram/ patakiagiofficial

Oldalak

Sztárok
Marilyn Monroe a világ egyik legkívánatosabb nője volt, de volt egy elvárása a hálószobában, ami elsőre talán sokakat meglep.
Sztárok
A mindig bájos és kifinomult Lily James most igencsak vadítóra vette a figurát, és egy nem akármilyen szerelésben érkezett egy exkluzív Valentin-napi eseményre.
Lifestyle
A Kosnak olyan anyagiakkal kapcsolatos döntést kell hoznia, ami nagyban befolyásolja a jövőjét. Napi horoszkóp.
Egészség
Ezt kellene tenned, hogy a szőnyeged biztonságban legyen a betolakodóktól.
Lifestyle
Annyi minden történhet a Bikával, hogy egyszerűen túlterhelődhet és kikészülhet. Íme a február havi egészség horoszkóp.
Sztárok
Katalin hercegné mindig igyekszik ötvözni a saját egyedi ízlését az éppen aktuális trendekkel, így a mostani egyik legnépszerűbb stílusnak sem tudott nemet mondani.