Napvilágot látott az igazság: ezért utasította vissza II. Erzsébet királynőt David Bowie

David Bowie a múlt század leghatásosabb zenészeinek táborát erősítette. Mindig is különcnek, valamint kiszámíthatatlannak tartották, s mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy évekkel ezelőtt elutasította II. Erzsébetet.

Nem tagadta a döntése okát

A londoni születésű David "Davey" Jones mindig is tudta, hogy a zeneiparban szeretne kiteljesedni. Gyerekkora óta arról álmodott, hogy legnagyobb példaképeit – Little Richardot és Elvis Presleyt – követve egy nap ő maga is rálép a siker felé vezető útra, és végül David Bowie néven szerez majd hírnevet. Bár a kezdeti próbálkozásai kudarcba fulladtak, 1969-ben fordulóponthoz ért az élete: ekkor jelent meg a Space Oddity című dala, ami a brit kislemezlista 5. helyét érte el, a neve pedig egy csapásra ismertté vált az egész világon. Ma már nincs olyan ember, aki ne tudná, ki ő, és még azok is legendaként hivatkoznak rá, akik nem feltétlenül tartoznak a rajongói közé. A különcként emlegetett zenész izgalmas életutat járt be, sokan pedig mind a mai napig úgy gondolnak rá, mint azon hírességek egyike, akik visszautasították Őfelségét. Részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

David Bowie és Freddie Mercury a múlt század leghatásosabb zenészeinek táborát erősítették. Elképesztő tehetségükkel örökre beírták magukat a történelembe, ráadásul a 80-as évek elején még egy közös szerzeményük is született, ám azt csak nagyon kevesen tudják, hogy valójában milyen volt a kapcsolat közöttük.

Leadfotó: Margaret Norton/NBCU Photo Bank/NBCUniversal via Getty Images

Oldalak

Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...
Lifestyle
A Ráknál egy régi csalódás emléke ma ismét felbukkanhat. Olvass tovább a részletes napi horoszkópodért!
Egészség
A gyomorrák megelőzésében több tényező játszik szerepet, de az eredmény most valóban sokkoló.
Utazás
Most itt nem arról van szó, hogy nem vettél parkolójegyet!
Home&Design
Ha ilyenkor odafigyelünk a gyepre, tavasszal sokkal szebb, egészségesebb és ellenállóbb lesz.
Sztárok
Zakatol tovább a Házasság első látásra, és a nézők ismét nem elégedettek néhány döntéssel.