Nem titok többé: ezért vonul le a színpadról Axl Rose a gitárszólók alatt

A Guns N’ Roses szemfüles rajongóinak már régóta feltűnt, hogy a zenekar frontembere minden gitárszóló alatt elhagyja a színpadot. Axl Rose nemrég elárulta, mi az oka a furcsa szokásának.

Elárulta az okokat

Axl Rose a 20. század egyik legnagyobb ikonává nőtte ki magát. Noha a tehetsége vitathatatlan, személyisége már jóval megosztóbb mind a mai napig, hiszen ő a zenetörténelem egyik legkiszámíthatatlanabb alakja. Fiatal éveit rengeteg botrány kísérte az alkoholfüggőségé miatt, ráadásul zenésztársai ellenszenvét is kivívta az agresszív, kötekedő stílusával, mígnem a tagok között egyre fokozódó ellentétetek, majd az elkerülhetetlen személycserék a hanyatlás útjára sodorták a bandát. A konfliktusokat csak a kétezertízes évek környékén sikerült többnyire tisztázni, aztán 2016-ban jött a várva várt bejelentés, miszerint az eredeti csapat újra összeáll, valamint turnézni indul, az együttes pedig azóta reneszánszát éli és koncertről koncertre jár. A rajongóknak azonban már hosszú ideje feltűnt egy furcsaság, amit sosem értettek igazán, a rocksztár azonban nemrég megválaszolta a kérdést és elmagyarázta, miért megy le minden egyes gitárszóló alkalmával a színpadról. További részletek a galériában!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Axl Rose valaha egy szál boxeralsóban tolta végig a Guns N’ Roses koncerteket, filigrán alkatára azonban ma már semmi sem emlékeztet. Az énekes rengeteget változott az elmúlt évek során, mostanra pedig szinte felismerhetetlenné vált.

Leadfotó: Kevin Mazur/Getty Images for Live Nation

Oldalak

Sztárok
A brit királyi család fiatalabb tagjai közül kevesen élnek olyan visszafogott életet, mint Samuel Chatto. Margit hercegnő unokája ritkán szerepel a nyilvánosság előtt, ám amikor feltűnik egy-egy...
Sztárok
Vilmos és Harry kapcsolata már régóta mélyponton van, de bennfentesek szerint egyetlen téma különösen fájdalmasan érintette a trónörököst.
Fashion&Beauty
Vannak dolgok, amiket nem szabad kérni egy fodrásztól, csak akkor, ha teljesen megbízol benne.
Utazás
El tudsz képzelni annál jobb utazási programot, mint amikor egy mesés várost fedezel fel, majd betérsz egy olyan könyvesboltba, amely önmagában is látványosságnak számít? Európa tele van varázslatos...
Lifestyle
Már nem is tűnik annyira távolinak, hogy le lehessen váltani a klasszikus WC-papírt.