Évek óta nem csitul a családi viszály: Bács Ferenc lánya tovább harcol az örökségért, romokban a színésznő egészsége

Fájdalmas vallomás

Bács Kati elárulta, hogy két és fél éve adta be a keresetet a bíróságnak, azóta egyetlen tárgyalás volt idén januárban, de a bíró hiánypótlást kért a felektől, így a tárgyalást március első napjaira halasztotta. A lap megkeresésére a színésznő azt is elmondta, milyen viszonyt ápol jelenleg Bács Ferenc özvegyével: kiderült, hogy azóta sem beszélnek egymással. „Az apám temetésén rám sem nézett, egy szót sem váltottunk. Az első tárgyaláson pedig éppen, hogy ki nem nevetett. Szörnyű, hogy ilyen helyzetbe kerültünk. Szerinte egyébként nem jár nekem semmi” – osztotta meg a nyilvánossággal Kati, aki apja halálhírét is az újságokból tudta meg, és úgy gondolja, Edinának nincs hajlandósága arra, hogy tisztességgel lezárják ezt az ügyet. Ez azonban még nem minden: Bács lánya komoly bajban van, ugyanis egészségi állapota teljesen tönkrement az utóbbi időben.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Lifestyle
A legfrissebb kutatás rávilágít, hogy a magyarok adakozó kedve nyáron hág tetőfokára, ha borravalóról van szó, és a szórakozóhelyek vendégei a legbőkezűbbek.
Christmas
A celebritás 2024 végén is mutatott egy fotót az Instagramon a teljes ünnepi díszben pompázó fenyőfájáról, s e hagyományhoz az idén is hű maradt.
Egészség
A szuperélelmiszerek iránti rajongás évről évre erősödik, hiszen egyre többen keresik azokat a természetes alapanyagokat, amelyek kis mennyiségben is látványos hatással lehetnek a szervezetre. A...
Sztárok
David és Victoria Beckham családja köztudottan mindig is egy nagyon erős, összetartó szövetséget alkotott, ám mindez ma már a múlté, elsőszülött fiuk, Brooklyn ugyanis csúnyán belegázolt szülei...
Lifestyle
A karácsonyfa helye nemcsak esztétikai kérdés. A Feng Shui szerint van egy pont a lakásban, ahol a fa kifejezetten kedvezőtlen energiákat indíthat el – és sokan pont oda állítják.
Lifestyle
Elvileg pihenés, gyakorlatban túlélőtúra. Az ünnepi családi és baráti összejövetelek sokaknál nem feltöltenek, hanem kimerítenek – és ennek nagyon is konkrét oka van.