Mindenkit sokkolt hirtelen halála: ebben a gyönyörű ruhában temették el Marilyn Monroe-t

Erre a ruhára esett a választás

Eunice Murray, Marilyn Monroe házvezetőnője is Joe segítségére volt a temetés előtti előkészületekben. A nő írt is egy könyvet Marilyn: Az utolsó hónapok címmel, amelyben felidézte a színésznő temetése előtti napokat is. Ebben Eunice részletesen leírja, hogy Marilyn féltestvére, Berniece Miracle azt a feladatot kapta, hogy válassza ki a ruhát, amelyben Monroe-t eltemetik majd: Miracle állítólag azt szerette volna, ha valami kéket adnak majd rá a színészőre, ugyanis köztudott, hogy ez volt a díva kedvenc színe. A házvezetőnő azonban elmondta Miracle-nek, hogy Marilynnek már egy kék ruhája sincs, ugyanis élete vége felé már nem hordott kéket, így a választás végül a színésznő kedvenc ruhájára esett, amiről Eunice tudta, hogy Monroe mennyire imádta azt a darabot, hiszen még egy februári, Mexikóban tartott sajtótájékoztatóra is azt vette fel. A ruhát Emilio Pucci olasz divattervező készítette, halványzöld színben, Marilynre pedig egy, a darabhoz illő sálat is adtak. Sminkjét privát sminkmestere, Allan „Whitey” Snyder készítette, aki korábban tréfából megígérte a színésznőnek, hogy nem bízza majd a dolgoz másra: „Az 50-es évek elején egy beszélgetés közben Monroe arra kérte Snydert, hogy ígérje meg neki, hogy senki más nem ér majd az arcához, mikor meghal, csak ő. Ez fontos volt Marilynnek, azt szerette volna, ha Allan készíti el az utolsó sminkjét, mert bízott benne és tudta, hogy csak úgy fog a legjobban kinézni, ha egy olyan személy teszi majd rendbe az arcát, aki ismeri minden vonását” – írja könyvében a házvezetőnő, aki azt állítja, a színésznőt egy bronzszínű koporsóban helyezték végső nyugalomra.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Zoltán Erika több mint húsz évvel ezelőtt mondta ki a boldogító igent férjének, Kátai Róbertnek. A házaspár kapcsolata mind a mai napig erős és kiegyensúlyozott, a közös történetük azonban nem indult zökkenőmentesen.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Egyetlen elveszett szelvény miatt úszott el egy kínai férfi több mint félmilliárd forintos lottónyereménye. Két nap késés végül milliókba került neki, a bírósági próbálkozás pedig újabb veszteséget...
Sztárok
Medveczky Ilona magyar táncművész, színésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, akinek neve szintén felbukkan a most nyilvánosságra hozott adatbázisban, amelyekre mindenki "...
Sztárok
Az R-Go énekes-dalszerzője határozottan tagadja az ellene felhozott vádakat, miszerint besúgó, legalábbis beszervezett hálózati személy volt NANU-NANU fedőnéven.
Lifestyle
Megnyílt az ügynökakták online adatbázisa, amelyben ismert magyar személyiségek neveire is rákereshetünk. A dokumentumok értelmezése azonban körültekintést igényel: egy nyilvántartási bejegyzés még...
Lifestyle
A Tisza Párt új intézmény létrehozását tervezi, amely országos párbeszédet szervezne, és a helyi közösségek problémáit közvetítené a döntéshozók felé. A törvénytervezet már véleményezhető online.
Lifestyle
Új lehetőséget kap az adóhatóság a politikusok vagyongyarapodásának ellenőrzésére. A parlament elfogadta az erről szóló előterjesztést, Magyar Péter pedig a szavazás után közölte a döntés részleteit.