Lifestyle

Rájössz, melyik világhírű sorozatsztár van a képen? 100 emberből 90 sosem találja ki

Az egyik leghíresebb, legtöbbet idézett, legnagyobb rajongótáborral rendelkező amerikai tévésorozat főszerepét alakította, ugyanakkor számos hollywoodi nagyjátékfilmben is felbukkant már. Kizárt, hogy ne ismernéd az arcát, most azonban egész másképp láthatod, mint általában.

A kisképernyőn vált szupersztárrá

Folytatjuk képjáték-sorozatunkat, melyben arra kell rájönnöd, mely közismert művészek (színészek, zenészek, előadóművészek) arcképét rejtik az általunk létrehozott "hiányos" portrék. Jelenlegi alanyunk ugyan sosem emelkedett az A-listás hollywoodi filmsztárok panteonjába, mégis komoly hírnevet és tekintélyt szerzett magának, csak nem a mozivásznon, hanem a kisképernyőn. Ő volt a főszereplője annak a tévésorozatnak, mely - számos más produkcióval együtt - gyakorlatilag megalapozta az ezredforduló amerikai sorozat-reneszánszát. A széria erősen formálta a kétezres évek hajnalának popkultúráját, a benne elbeszélt események nem egyszer kényelmetlenül sokban emlékeztettek az aktuális történelmi-politikai valóságra. Meggyőződésünk, hogy már így is rengeteget segítettünk, szóval most már rajtad a sor: rá kell jönnöd, melyik legendás hollywoodi férfisztár arcát rejti az alábbi fotónk. Nem kell idejekorán rávágnod a választ, inkább mélyülj el kicsit a kérdésben, hogy aztán betonbiztos legyen a megoldásod! Ha elkészültél, akkor pedig már csak egyetlen mozzanat van hátra, és elégedetten dőlhetsz hátra karosszékedben.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: Fotos International / Getty Images

Lapozz a következő oldalra, jön a megoldás!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Az Oroszlán több figyelmet kap, mint általában, és most kifejezetten jól is áll neki a reflektorfény. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Egészség
Közben interneten terjed, hogy vannak italok, amik kimossák belőlünk a mikroműanyagot, de erre nincsen tudományos magyarázat.
Lifestyle
A hús kiolvasztása élelmiszerbiztonsági és minőségi szempontból is kulcsfontosságú.
Fashion&Beauty
A nyári ékszereket általában a bikinikkel együtt tesszük el a szezon végén, idén azonban érdemes kivételt tenni. A 2026-os év legdivatosabb nyakláncai ugyanis nemcsak a tengerparton mutatnak jól,...
Utazás
Nem árt tudni, hogy mire érdemes nagyon odafigyelni, ha használt autót vásárolunk.
Sztárok
Donald Trump ezt már megcsinálta a Chelseavel is, aztán most jöttek a spanyolok a foci-vb-n.