Lifestyle

Egy 1960-as évekből származó vibrátor került elő egy nő pincéjéből a nagytakarításkor

Ha új helyre költözünk, érdemes körülnézni a ház elhagyatottabb szegleteiben, mert különös dolgokra bukkanhatunk. Az sem kizárt, hogy csak évek múlva jön velünk szembe a házunk egy furcsa lakója.

Karácsonyi dekor mellett retro vibrátor

McKayla Pinsker éppen a karácsonyi dekorációkat kereste elő a pincéjéből, amikor egy 1960-as évekből származó vibrátort talált egy félreeső polcon. Férjével Lucasszal már öt éve laknak a század közepén épült házukban, azonban eddig elkerülte a figyelmüket a már-már muzeális értékkel bíró tárgy. Mivel akkoriban még egészen másképp néztek ki a szexuális segédeszközök, a pár először nem volt biztos benne, hogy mit talált.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

"Tavaly épp a karácsonyi dekorációt szedtük ki a pincénkből. Akkor már négy éve éltünk a házunkban, és ezt találtuk a pince falipolcai közé tuszkolva. Ez valójában egy vibrátor a 60-as évekből. Működik, de nem próbáltam ki” – írta McKayla egy posztban. "A házam 1960-ban épült, és ugyanazok a tulajdonosok laktak itt a megépülésétől kezdve egészen addig, amíg 2016-ban meg nem vettük. A pincében beépített polcok vannak, és ott tároljuk a karácsonyi díszeket és egyéb, nem gyakran használt dolgokat, így rengetegszer ki-be jártunk ott. A férjem találta meg, és azt mondta, hogy a polcok közötti résbe dugták be. Szerinte határozottan úgy tűnt, mintha ott lenne elrejtve” – tette hozzá.

Lapozz!

Oldalak

Ez a tartalom olyan elemeket is tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A javasolt szűrőprogram ide kattintva elérhető.
Lifestyle
Sztárok
A világűr legtávolabbi szegleteitől az Indiana Jones-filmek rejtélyes templomaiig ívelő karriert tudhat maga mögött Harrison Ford, aki 2026. július 13-án ünnepelte 84. születésnapját.
Sztárok
Ókovács Szilveszter menesztése után Várkonyi Judit is megszólalt: felidézte saját távozását az Operaházból, és élesen reagált a főigazgatói fizetés mellett kifizetett tartalomkészítési díjak...
Fashion&Beauty
Vannak színkombinációk, amelyekről elsőre azt gondolnánk, hogy nem működhetnek együtt, a divatvilág azonban időről időre bebizonyítja, hogy érdemes kilépni a megszokott keretek közül. Idén egy...
Lifestyle
Nem minden elbocsátás kezdődik egy hivatalos megbeszéléssel vagy egy váratlan HR-es e-maillel. Előfordul, hogy a munkahelyed fokozatosan változik meg körülötted, és egy idő után már te magad is azon...
Lifestyle
Abban az időben, amikor még nem léteztek méregdrága szintetikus légfrissítők és digitális párátlanítók, a háziasszonyok elképesztő kreativitással és a természet törvényszerűségeit kihasználva...
Utazás
Reggelente tényleg csak beszállsz, és indulsz. Ezt a régi trükköt újra használják a rutinos autósok.