Gábor Zsazsa 105 éves lenne: az 1950-es évek szexszimbólumát élete végén számtalan tragédia érte

A sokoldalú tehetség

A nagy színésznők többsége általában igen messziről jutott el a fényes csillogásig és hírnévig, ám Zsazsa esetében ez nem így történt: Budapesten, a Gábor-család második gyermekeként látta meg a napvilágot egy kereskedő apa lányaként, és testvéreivel, Magdával és Évával együtt igen jó körülmények között élhettek és nevelkedhettek. Mindhárom Gábor-lányból színésznő lett, de egész életükben, még a sikerek előtt is fényűző, pompás életet éltek: ez köszönhető volt kiemelkedő szépségüknek is, Zsazsa például 1936-ban elnyerte a Miss Hungary szépségkirálynő címet, életstílusa pedig igen extravagánsnak volt mondható – egy svájci internátusban tanult, de meghívást kapott Bécsbe is, ahol egy szubrettet énekelhetett a Der singende Traum című operettben, ami Zsazsa első komolyabb, nyilvános szereplése volt. Tehetségére hamar felfigyeltek, a sikerek pedig sorra követték egymást, mígnem egész Európa megismerte a nevét – mindeközben Sári a férfiak körében is óriási népszerűségnek örvendett, és hamar a házasság mezsgyéjére lépett: első férje Burhan Asaf Belge volt, akihez a szépség 18 évesen ment feleségül, házasságuk pedig egész sokáig, hat éven át tartott. Őt követte Conrad Hilton, a híres Hilton szállodalánc alapítója, akitől megszületett egyetlen vérszerinti gyermeke, Francesca Hilton. A két férfit még hét másik követte, Zsazsa utolsó férje Frédéric von Anhalt volt, aki mellett a színésznő 1986-tól egészen élete végéig kitartott – a német üzletember pedig ott volt Zsazsa mellett akkor is, amikor a díva egész élete fenekestül felfordult…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Lifestyle
Szeptemberben három csillagjegy életébe visszatérhet valami a múltból, amit már lezártnak hittek. Érzelmes időszak várhat rájuk.
Sztárok
Miller Dávid nem fog teljesen visszavonulni, ám az tény és való, hogy a mentális állapota miatt most egy időre háttérbe vonul és kevesebb tévés szereplést fog vállalni.
Lifestyle
A Bikához egy beszélgetés során olyan információ juthat el, amely átértékelteti vele a jelenlegi helyzetet. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Lifestyle
A divat története évszázadokon át a lassú, jól elkülöníthető korszakokról szólt. A 60-as évek miniruháit a 70-es évek hippi esztétikája, a 80-as évek túlzásai után pedig a 90-es évek letisztult...
Lifestyle
Lehet a mikrohullámú sütőd tud mindent, de te csak melegítésre használod.
Lifestyle
A tanévkezdés stresszes időszak a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt. A Bethesda Gyermekkórház hasznos útravalóval segít, hogy miként kommunikáljunk gyermekünkkel a sikeres iskolakezdés és a lelki...