Utazás

Most már hivatalos: ő a legöregebb ismert élő szárazföldi állat

Nagyot fordult azóta a világ

Jonathan születése óta a világ mérhetetlenül megváltozott, a teknős pedig jelentős mérföldköveket élt meg eddig. Ezek közül néhányat a portál is listázott:

  • 1838-ban elkészült az első fotó egy személyről,
  • az első telefonhívást nem sokkal később, 1876-ban bonyolították le.
  • 1878-ban találták fel az izzólámpát,
  • 1887-ben pedig elkezdték építeni a világ legmagasabb vasépítményét, az Eiffel-tornyot.
  • 1903-ban a Wright fivérek az észak-karolinai Kitty Hawkban Flyer 1 nevű kétfedelű gépükkel végrehajtották az első kormányozott motoros repülést,
  • 1969-ben pedig az Apollo–11 űrhajósai leszálltak a Holdra.
  • A két világháborúról és az internet érkezéséről nem is beszélve.

Ennek ellenére Jonathan világa keveset változott csaknem két évszázad alatt – fő érdeklődési köre továbbra is az alvás és az evés.

A sziget tisztviselői jelenleg Jonathan születésnapi ünnepségét szervezik, amelyet a tervek szerint még ebben az évben megtartanak. Emlékbélyeg-sorozatot adnak majd ki, és aki idén felkeresi a szigetet oklevelet kap, amelyen a 190 éves születésnapos lábnyomának első ismert képe látható.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Jonathan hosszú élettartama a szárazföldön páratlan, vízben azonban élnek olyan állatok, melyek kora jóval meghaladja a 190 évet. Például a grönlandi cápák becsült maximális élettartama 272 év.

Terhesen mumifikáltak egy ókori egyiptomi nőt, magzata évezredeken keresztül konzerválódott. Kutatók csak most jöttek rá, miért volt lehetséges ez.

Leadfotó: facebook.com/FirstNewsUK

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Amikor a téli hónapok hidegre, szürkére és fojtogatóan sötétre fordulnak, sokunkat kerít hatalmába a levertség, a motiválatlanság vagy a szezonális depresszió. A skandinávok évszázados rutinja,...
Fashion&Beauty
A pixie frizura visszatért az őszi szezonra, és az új fazonok bizonyítják, hogy bármely életkorban viselhető, ráadásul a sztárok, köztük Zendaya és Ariana Grande sorra cserélik le hosszú tincseiket a...
Sztárok
Hedy Lamarr a 30-as és 40-es évek egyik legünnepeltebb hollywoodi dívája volt, aki mellesleg feltalálta a modern vezeték nélküli technológiát, ami nélkül ma nem lenne Wi-Fi vagy Bluetooth.
Sztárok
Ez a történet a korszak két leghíresebb és leghatalmasabb szupersztárjáról, Clark Gable-ről és Joan Crawfordról szól, valamint a háttérben mozgó stúdiómogulról, aki egyetlen telefonhívással képes...
Lifestyle
Azt is lehet tudni, hogy milyen típusú leállás lesz az OTP Banknál decemberben és az érinti-e az ünnepi bevásárlós időszakot.