Napvilágot látott az igazság: ezért hagyta ott Szikora Róbert valójában a Hungáriát

Barátok voltak, együtt zenéltek, aztán később mégis eltávolodtak egymástól – Fenyő Miklós és Szikora Róbert őszintén meséltek arról, milyen kapcsolatban vannak most, sok-sok évvel azután, hogy Szikora otthagyta a Hungáriát.

Az együttes, amelynek sikere a mai napig töretlen

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A Hungária máig a legismertebb és legsikeresebb magyar rock and roll együttes, amely 15 éven át aktív volt, egészen 1982-ig, de még ma is óriási sikernek örvend. A zenekart Fenyő Miklós alapította 1967-ben, miután az énekes együttese, a Syconor felbomlott. Talán akkor még Fenyő sem gondolta, hogy a Hungária akkora sikerre tesz majd szert, mint amekkora végül a jussa volt, márpedig ebben nagy szerepe volt Szikora Róbertnek is, aki 1974-ben Csurgai Attila helyét vette át a doboknál. Szikora azonban 1982-ben távozott az együttesből: állítólag az Evig művelődési házban tartott próba közben állt fel és vált ki a Hungáriából, ahová soha nem tért vissza – innentől már mindenki ismeri a történetet. Robi végül megalapította az R-GO-t, amivel megteremtette hazánkban a csikidám stílust. De vissza a kezdetekhez: Szikora tehát 1974 elején csatlakozott a négytagú Hungáriához, akik akkoriban Beatles-számokat játszottak, és csak 1980-tól tértek át a rock and rollra, amellyel elérték a vágyott hírnevet. Szikorát is az együttes tette ismertté, ám időközben a dalszerzőként is tevékenykedő dobos felkérést kapott arra, hogy készítsen Szűcs Judith nagylemezére számokat, ez pedig Fenyő rosszallását váltotta ki, de természetesen a zenekar többi tagja sem örült a hírnek – a pletykák szerint tehát ez volt, amiért Robi végül 1982-ban távozott a Hungáriából. Szikora egyébként próbált tenni annak érdekében, hogy „mellékállása” ne derüljön ki, ezért Bob Lanky álnéven írt Szűcsnek lemezt, ám ezt valaki mégis elhíresztelte, így jutott Fenyőék fülébe az „árulás”. Hosszú évek után a két zenész most közösen adott interjút a Story Magazinnak, amelyben elárulták, valóban igazak-e a híresztelések, miszerint Szikorának Szűcs Judith miatt kellett távoznia az együttesből, de arról is szó esett, milyen kapcsolatban vannak most, évekkel azután, hogy egykor eltávolodtak egymástól.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Lifestyle
Egyre több helyen lehet olvasni a sajtóban, hogy megjelentek a túlárazott szerelők, akik horribilis pénzeket kérnek egy-egy munkáért.
Lifestyle
Van, akinek ha bekötik a szemét, betuszkolják egy autó csomagtartójába, kiviszik egy erdőbe és a földút szélén kidobják, akkor sem okoz neki egyáltalán gondot hazatalálni, míg mások eltévednek a...
Sztárok
Katalin hercegnét mindenki kedvesnek és elbűvölőnek ismeri, ám a négy fal között sokszor jóval keményebb, mint azt bárki is gondolná róla.
Lifestyle
Lehet, hogy nem hangzik túl csábítóan, de napi egy csésze bab elfogyasztás lehet az egyik legegyszerűbb módja a hosszú távú anyagcsere-, szív- és érrendszeri egészség támogatásának.
Fashion&Beauty
Még csak január van, de az idei év legizgalmasabb ruhatrendje máris berobbant a divatvilágba. Hollywood It girljei és a világ stílusikonjai egyaránt rajonganak érte, hiszen egyszerre nőies, érzéki és...
Sztárok
Grace Van Patten neve ma már egyet jelent a természetes szépséggel, a letisztult eleganciával és azzal a ritka kisugárzással, amely egyszerre törékeny és magabiztos. A fiatal színésznő nem harsány...