Jó, ha tudod: az omikron variáns új tüneteit azonosították, ezekre kell odafigyelned

A világ számos országában egyre több esetben az omikron a felelős az új koronavírus-fertőzésekért – ezekről a tünetekről ismerheted fel, hogy ez a mutáció támadta meg tested.

Nagyon gyorsan terjed

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a korábbi mutációknál is gyorsabban terjed az új omikron variáns: a szakértők szerint jövőre már Európa számos országában ez a változat lesz a felelős az új koronavírus-fertőzésekért, az omikronnak pedig aggasztó tünetei is napvilágot láttak már. Ez a mutáció Dél-Afrikából indult el, és jóval gyorsabban fertőz, mint bármelyik korábbi mutáns: tünetei hasonlítanak ahhoz, melyeket a már korábban beoltott delta-fertőzöttek is produkálhatnak, de azért is nehéz felismerni, hogy ezzel a variánssal van dolgunk, mert a szimptómák elsősorban a náthához hasonlítanak. Úgy tudni, hogy a megfázáshoz hasonló jelekre kell figyelni: a két dózissal oltottak általában orrfolyást, tüsszögést, torokfájást és a szaglás elvesztését, valamint a légúti fertőzésre utaló tüneteket tapasztalhatják, ám mind közül a leggyakoribb a fejfájás, amely a lehet pulzáló, nyomó vagy szúró, és a fej mindkét oldalán jelentkezhet, és általában nem használ rá semmilyen fájdalomcsillapító, de megfigyelték azt is, hogy három napnál tovább is tarthat. Időközben új nyugtalanító tünetekről is beszámoltak a szakemberek: álmatlanságot és alvászavart is tapasztalhatnak, akik omikronnal fertőződtek meg, egyes esetekben pedig alvási bénulást, azaz alvásparalízist is átélhetnek a páciensek. Most újabb szimptómákat azonosítottak a virológusok, amelyekre mindenképpen érdemes odafigyelni.

koronavírus virológus omikron

Lapozz a tünetekért!

Fotó: 123rf
Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Az új tünetek

Ahogyan az NBC is írja, az Amerikai Nemzeti Orvosi könyvtár szerint béltraktust érintő tüneteket azonosítottak az Egyesült Államokban a koronavírusos betegeknél, az egyik leggyakoribb szimptóma pedig a hasmenés volt, mint kiderült azoknál, akik az omikron variánssal fertőződtek meg: a páciensek mintegy 20 százalékánál fordult elő ez a tünet, de a szakemberek szerint a betegeknél jelentkezhet ezenkívül hasmenés, hányás, hányinger és émelygés is, amiket komolyan kell venni, és ha ezeket tapasztaljuk, azonnal orvoshoz kell fordulni. Alliso Arwady, a Chicagói Közegészségügyi Hivatal megbízottja szerint ugyanakkor az omikron első tünete a torokfájás lehet, a hasmenés pedig egy potenciálisan veszélyes tünet, ami nem sokkal azután jelentkezik, hogy az illető megfertőződött.

hányinger rosszullét omikron tünet

A pajzsmirigy alulműködésének és túlműködésének is lehetnek lelki okai. Most ezeket mutatjuk be, hiszen a lelki okok feltárásával és kezelésével visszaállíthatod a lelki egyensúlyt, és helyre állíthatod a pajzsmirigy értékeit.

Leadfotó, fotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Február 16-tól vadonatúj részekkel érkezik a Séfek Séfe 7. szériája Ördög Nóra műsorvezetésével.
Lifestyle
Valamiről le kell mondania a Halaknak. Napi horoszkóp.
Sztárok
Meghan Markle nemrég férjével, Harry herceggel együtt dolgoztak egy filmen, melynek stábtagjai, illetve egyes szereplői kendőzetlen vallomást tettek a hercegnéről.
Egészség
Természetesen nem nekünk kell a hősnek lenni, de rengeteget tehetünk azért, hogy az illető ne haljon meg, amíg odaér a segítség.
Utazás
Előfordul, hogy ha hosszú időre hagyja ott valaki az autóját, az ponyvát tesz rá.
Fashion&Beauty
Nincs olyan ruhadarab, amit ne fogadnánk el kitörő örömmel Dua Lipa gardróbjából, az általa nemrég viselt egyik kabátjáért pedig szó szerint élünk-halunk.