Utazás

Eltűnt hazánk egyik legszebb látványossága

Hová tűnt a híres Lillafüredi-vízesés? Sokan hiányolják ezt a páratlan látványosságot, ami József Attilát az Óda megírására ihlette.

A Lillafüredi-vízesés eltűnésének az oka

Az elmúlt napokban sokakat foglalkoztatott a kérdés, hogy miért nincs Lillafüreden vízesés. A minap.hu munkatársa a MIVÍZ kft.-nél érdeklődött a témában. Viszokai János műszaki igazgató elmondta, hogy a vízesést a Szinva-forrás táplálja, ez adja a természetes vízhozamot. Ez azonban időszakos, hiszen sok függ attól, hogy a karsztban mennyi víz gyülemlett fel. Felidézte azt is, hogy több mint egy évtizede már annak, hogy a Hámori-tóba egy szivattyút telepítettek, majd egy vezeték kiépítésével vizet „szivattyúznak” a patakmederbe, közvetlenül a vízesés fölött. A miskolci vízmű az önkormányzattal szerződve üzemelteti a szivattyút, és tartja karban a vezetéket.

Amikor nem elegendő, vagy egyáltalán nincs természetes „táplálása” a vízesésnek, akkor emelünk át vizet a Hámori-tóból. Viszont azokban a téli időszakokban, amikor összefüggő rétegben befagy a tó felszíne, akkor ezt meg kell szakítani, hiszen ez egy rendkívül balesetveszélyes, sőt akár életveszélyes helyzetet is kialakíthat. A tó felszínére, a tilalom ellenére a téli időszakban többen rá szoktak menni korcsolyázni, sétálni. El lehet képzelni, mennyi veszélyt rejt magában, amikor a jégréteg nem a vízfelszínen fekszik, hanem egy légrétegen, ami még könnyebben beszakadhat” – mondta el a szakember.

Nyomatékosította, hogy az önkormányzattal úgy kötöttek szerződést, hogy a téli időszakban, amikor összefüggő jégréteg alakul ki a Hámori-tó felszínén, akkor leállítják a vízesés pótlását. Ez a tevékenység mindaddig szünetel, amíg a jégpáncél meg nem olvad a tó felszínén.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

A Lillafüredi-vízesés ma Magyarország legnagyobb függőleges esésű vízesése húsz méteres magasságával. A vízesést a lillafüredi Palotaszálló építésekor alakították ki az 1920-as évek második felében, tehát mesterséges vízesés.

Összefüggő, de életveszélyes jégréteg alakult ki a Balaton déli partján. Nem szabad rálépni, a szabályszegőket megbüntetik.

Leadfotó: MTI/Máthé Zoltán

Oldalak

Utazás
Sztárok
Harry herceg igencsak meggondolatlanul cselekedett, amikor szóba hozta Katalin és Vilmos herceg gyermekeit, fivére ugyanis egyáltalán nem fogadta kitörő örömmel azt, amit mondott.
Lifestyle
Az Ikrek ma a tanító szerepbe kerül. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Kate Hudson a minap a W Magazine hagyományos Best Performances eseményén tette tiszteletét, méghozzá egy lenyűgöző, fehér, izgalmas szabással elkészített csipkeruhában.
Egészség
Veled történt már olyan, hogy nehezen legyűrted a betegséget, majd nem sokkal később visszaestél?
Lifestyle
Elképesztő, hogy mi mindenre lehet jó a parafadugó, de a hideg időben erre használja a legtöbb ember.
Lifestyle
A Gmail tényleg könnyebbé teheti a levelezést, de ehhez illik ismerni a funkciókat, amiket használhatunk.