Nagy tervei voltak: erre készült Diana hercegné tragikus halála előtt - Soha nem tudta megvalósítani legnagyobb álmát

Régóta érdekelte őt a művészvilág

Diana hercegné halála előtt hollywoodi karriert tervezgetett, és komolyan fontolóra vette, hogy az Egyesült Államokba költözik, ám ő a legtöbb nőtől eltérően nem színésznőként akart tevékenykedni. Nem véletlen, hiszen a hercegné Károly mellett sem élvezte a reflektorfényt, éppen ezért olyan munkára vágyott, ahol a kamerák mögött dolgozhat – régi nagy vágya az volt, hogy filmrendező legyen. Kevin Costner azonban mindenáron rá akarta venni a hercegnét, hogy szerepeljen az 1992-es sikerfilm, a Több mint testőr folytatásában, azonban ezt a felkérést Diana kapásból elutasította, ambíciói ugyanis egészen mások voltak. Stewart Pearce, a hercegné barátja és bizalmasa szerint Diana dokumentumfilmet akart készíteni – éppen úgy, ahogy most fia, Harry herceg is teszi. Mindezen vágyait azonban nem egyedül akarta megvalósítani, ugyanis tervei szerint magával vitte volna fiait, Vilmos és Harry herceget is a hollywoodi álomgyárba, valamint Dodi is velük tartott volna. Azt nem tudni, mit szólt volna ehhez Erzsébet és a királyi udvar, hiszen a trónörökösöknek az Egyesült Királyságban a helyük, ez mindig is így volt, ám Diana ragaszkodott ahhoz, hogy fiai nélkül egy tapodtat sem tesz. Pearce szerint Costner többször is győzködte a hercegnét, hogy vállaljon szerepet filmjében, méghozzá egy csókjelenetben kellett volna részt vennie, ám a bizalmas tudomása szerint Diana még csak el sem gondolkodott az ajánlaton, hiszen nem voltak színésznői vágyai, valamint tudta jól azt is, hogy a média mennyire felkapta volna szereplését, erre pedig végképp nem vágyott.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Lifestyle
Amikor beköszönt az első igazi őszi hideg, semmi sem melegíti át jobban a testet és a lelket, mint egy gőzölgő, tápláló tál leves. A hideg napok tökéletes alkalmat teremtenek arra, hogy végre...
Sztárok
A Született feleségek egykori gyereksztárja már rég nem az a bájos kisfiú, akit annak idején a Lila akác közben megismerhettünk: Mason Vale Cotton 24 évesen kifejezetten jóképű fiatalemberré érett.
Fashion&Beauty
Egykor sokan inkább elkerülték, ma viszont újra a divatrajongók kedvence. A retró hangulatú darab nemcsak kényelmes, hanem meglepően elegáns összeállítások alapja is lehet – ráadásul megfelelő...
Lifestyle
A hosszú élet titkát sokan különleges étrendekben, étrend-kiegészítőkben vagy bonyolult egészségmegőrző rutinokban keresik, pedig a legfontosabb szokások között egy meglepően egyszerű dolog is...
Home&Design
Lehet, hogy annak idején sok pénzt költöttél rájuk, és még mindig ragaszkodsz hozzájuk, de az idő bizony a lakberendezési trendek felett is eljár. Néhány jól ismert dekoráció ma már inkább elvesz az...
Fashion&Beauty
Elsőre talán nem gondolnád, hogy ez a két ruhadarab jól működik együtt, a divatrajongók azonban már felfedezték maguknak a különleges párosítást. A titok a kontrasztban rejlik: az egyik lezser és...