Utazás

Szinte mindennapos a világvége: 230 apokalipszist éltünk már túl eddig

A történelem során több világvége-jövendölés is született: egyes számítások szerint már 230 apokalipszist kellett volna túlélnie az emberiségnek.

Hamis próféciák

2012-ben mindenki arról beszélt, hogy december 21-én eljön a világvége, mert 5125 évvel ezelőtt a maják ezt jövendölték. Az apokalipszis másnapján persze aztán ugyanúgy felkelt a Nap, és minden ment tovább a megszokott kerékvágásban. Nem ez volt az első, és minden bizonnyal az utolsó sem, hogy egyesek világvégét kiáltanak. A történelem során több jövendölés is született, egyes számítások szerint már 230 apokalipszist kellett volna túlélnie az emberiségnek – írja a Múlt-kor.

Ezek közül az egyik legelső, amiről tudunk még az ókori római civilizációból származik: Rómában a lakosok attól tartottak, hogy az Örök Város alapítása utáni 120. évben el fog pusztulni otthonuk, ugyanis egy legenda szerint Romulus egy napon 12 sast látott, a misztikus szám pedig a város korára utalt, míg minden egyes sas tíz évet jelentett. A római naptár az alapítás évével, tehát Kr. e. 753-mal kezdődött, így a vízió Kr. e. 634-ben vált volna valóra.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A kerek évszámok is mindig találgatásra adtak okot, a 4. században például Tours-i Szent Márton püspök fejtette ki egyik írásában, hogy a világ véget fog érni, még mielőtt a 400. év beköszöntene. A középkor hajnalán aztán hárman is megjósolták, hogy Jézus Krisztus második eljövetelére 500-ban számíthat az emberiség. A következő évszázadokban több jövendölés „pontosította” a közelgő világvégét, azonban a középkoriak zöme abban egyetértett, hogy az első millennium idején biztosan eljön az apokalipszis.

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Fotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Bár a júliusi kánikulában roskadoznak a boltok polcai a frissnek tűnő zöldségektől és gyümölcsöktől, egy friss osztrák elemzés arra figyelmeztet, hogy bizonyos közkedvelt finomságokat most jobb...
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy ha minden hónapban megérkezik a fizetésük, nincs okuk panaszkodni. A karrierszakértők szerint azonban rengetegen jóval kevesebbet keresnek annál, mint amennyit a tudásuk,...
Sztárok
Angelina Jolie mindössze 20 éves volt, amikor megismerte első férjét, a Trainspotting című filmből ismert Jonny Lee Millert. Kíváncsi vagy, hogyan fest a jelenleg 53 esztendős színész?
Lifestyle
A szakítás után mindenki a szívfájdalomra, a sírós estékre és a kínos „akkor most mi lesz velünk?” beszélgetésekre készül. Arra viszont kevesen számítanak, hogy a legidegőrlőbb rész gyakran csak...
Fashion&Beauty
A kilencvenes évek ikonikus trendjei továbbra is hódítanak, és most egy legendás frizura is visszatér a fodrászszalonokba. A szupermodell Christy Turlington által népszerűvé tett rövid fazon...
Home&Design
A városi élet egyik legmakacsabb, mégis sokszor tabuként kezelt problémája a szomszédok közötti zaj, és ilyenkor jön képbe a rendes szigetelés.