Sztárok

Elhunyt a tragikus sorsú írónő, a modern kor egyik legolvasottabb szerzője

Tragédiák sora volt az írónő élete

Howard Allen Frances O'Brien néven született 1941-ben New Orleansban. Később Kaliforniában és Texasban is hosszabb időt töltött, de végül visszatelepült szülővárosába, az ott vásárolt háza lett a Mayfair boszorkányok élete című regényének színhelye.

16 évesen ismerte meg a férjét, Stan Rice-t, akihez húszévesen feleségül is ment. Hamarosan megszületett az első gyermekük, egy kislány. Azonban a családi idillt nem sokáig élvezhették ki, a kis Michele ugyanis leukémiás volt, és még a hatosik születésnapja előtt elragadta a korai halál. Rice később arról beszélt, hogy hónapokkal a diagnózis előtt volt egy prófécia-szerű álma arról, hogy a kislánya haldoklik valamilyen vérbetegség miatt.

Gyermekük elvesztését sosem heverték ki teljesen, Rice és férje az alkoholizmusba menekültek, amitől csak azután sikerült végleg kilábalniuk, hogy megszületett második gyermekük. Fiuk, a szintén regényíró Christopher 1978-ban látta meg a napvilágot, 22 éves korában pedig már publikált író volt és saját jogán ért el sikereket.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az írónő 1998-ban majdnem meghalt, amikor kómába esett, mert a cukorbetegség során jelentkező acetonsav felszaporodott a szervezetében. Később 1-es típusú cukorbetegséggel, inzulinfüggő diabétesszel diagnosztizálták.

Negyven év házasság után férje, Stan 60 évesen agytumorban elhunyt. Nem sokkal később néhai hitvese utolsó kívánságát teljesítve gyomor-bypass műtéten esett át, amely során 103 kilótól szabadult meg. A műtét szövődményei miatt azonban 2004-ben újra nagyon közel került a halálhoz bélelzáródás miatt.

Halálát végül nem sokkal a 80. születésnapja után korábban kapott sztrókja szövődményei okozták.

Nyugodjék békében!

Leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Bizonyos, elsőre ártalmatlannak tűnő felnőttkori szokások mögött akár az is meghúzódhat, hogy gyerekként folyton mások igényeihez, hangulatához és elvárásaihoz kellett igazodnunk.
Lifestyle
Előfordul, hogy érzed: valami nem stimmel egy kapcsolatban – legyen szó munkahelyi viszonyról, barátságról vagy akár családi kötelékről –, mégsem tudod pontosan megmondani, mi az oka. Ezek a mondatok...
Sztárok
A spanyol Elisabeth Reynés lett a Miss World 2026-os döntőjének második helyezettje, azaz az első udvarhölgy, akinek fejére szintén korona került, nem mellesleg ezzel az eredménnyel ő lett a Miss...
Lifestyle
Minél őszintébb magával a Kos, annál könnyebben megtalálja a számára fontos embereket. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A Vízöntő számára a mai nap új felismeréseket hozhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Sztárok
Meryl Streep gyermekei közül többen is a művészvilágban találták meg a helyüket, 40 éves lánya, Grace pedig nemcsak tehetségével, hanem édesanyjára emlékeztető vonásaival is rendre magára vonja a...