Hatalmas boldogság érte Király Viktort: „Nehéz szavakba önteni, hogy mit érzek”

Fontos szerepet bíztak rá

A Dal című műsor az évente több mint százmillió nézőt vonzó Eurovízós Dalfesztivál magyarországi válogatóversenye. Mint ahogyan korábban a Femcafe.hu is megírta, jövőre rengeteg izgalomra készülhetnek a zenészek és a műsor nézői: A Dal 2022 négy válogatójában már 40 produkció mutatkozhat be, a felhívásra pedig a meghosszabbított határidőig, azaz november 22-ig 455 pályamű érkezett be. A győztes dal előadója „Az Év Dala 2022”, egyben a Petőfi Zenei Díj „Év dala 2022” elismerésben részesül, emellett tízmillió forintot kap produkciója fejlesztésére, és egy tízdalos nagylemezt is készíthet. A döntőbe jutott nyolc dal minden előadója részesül zenei pályájára fordítható nyereményben. Idén is odaítélik a legjobb dalszövegért járó elismerést, valamint az Akusztik Dalverseny fődíját. A dalválasztó kapcsán újabb és újabb részletek kerülnek napvilágra, a szervezők pedig most azt is elárulták, hogy új műsorvezető párossal folytatódik a nagyszabású show. A műsor a hivatalos közösségi felületein jelentette be, hogy A Dal 2022 házigazdái Rókusfalvy Lili és Király Viktor lesznek. Mindkettőjük otthonosan mozog az élő show világában: Lili A Dal 2020-ban már egyszer levette a lábáról a nézőket, Viktor pedig többször bizonyított versenyzőként a műsorban. A slágergyáros énekes 2012-ben testvéreivel együtt, 2014-ben és 2018-ban szólóprodukcióval jutott a döntőig, és ezúttal Magyarország egyetlen dalversenyének házigazdájaként tér vissza a színpadra. A közös munkát és a hét héten át tartó showműsort mindketten izgatottan várják, ami látványos produkciókat és váratlan meglepetéseket tartogat – derült ki az MTVA hivatalos közleményéből.

„Nagyon boldog vagyok és megtisztelve érzem magam hogy együtt vezethetjük a 2022 A Dal @adalonline műsorát @rokusfalvylili társaságában! Nehéz szavakba önteni hogy mit érzek szóval annyit mondok hogy ez Király lesz!” – újságolta a jó hírt az énekes az Instagram oldalán.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az énekes új, Szabadesés című dalának videóklipjében egy tragikus baleset jelenik meg, de kiderült, hogy korábban már átélt hasonlót a valóságban is a népszerű énekes.

Leadfotó: Instagram/ kiralyviktor

Oldalak

Home&Design
Sokan bizonytalanságban vannak, hogy mit csináljanak a virág, vagy szobanövény elszáradt részeivel.
Sztárok
A brit királyi család körül az utóbbi években szinte állandóan akad valamilyen családi feszültség, ám most úgy tűnik, nem feltétlenül az a konfliktus lehet a legnagyobb probléma, amelyről a legtöbbet...
Lifestyle
A Halak belső iránytűje ma különösen pontosan működik - olvasd el napi horoszkópod te is!
Utazás
A szakemberek szerint ez is a klímaváltozás műve az Adriánál, és más medúzafajok is kezdenek megjelenni.
Lifestyle
A többség azért nem szereti betenni a ventilátort a hálószobába, mert zavarja a hang.
Sztárok
Mi magyarok még mindig rajongunk a Columbo című sorozatért, és a készítők is tudják, hogy nehéz lenne feléleszteni a szériát Peter Falk nélkül.