Utazás

Visszatér az élet Bécs utcáira: megszüntetik a két hete tartó lezárásokat

Hamarosan újra megtelhetnek az üres bécsi utcák, azonban nem mindenki számára.

Nyitás Ausztriában

Ausztriában megszüntetik a két hete bevezetett lezárásokat, így vasárnaptól újra megtelhetnek az üres bécsi utcák – közölte Karl Nehammer osztrák kancellár egy nappal hivatalba lépése után. Hozzátette: ez az oltatlanokra nem vonatkozik majd – adta hírül az Euronews.

A nyitás részleteit a kormány Ausztria kilenc tartományának kormányzóival együtt tisztázza. „A kormányzók egyetértettek abban, hogy véget vessünk a lezárásnak. Döntő azonban, hogy ezt hogyan tesszük meg. A zárlat továbbra is fennmarad azok számára, akik nincsenek beoltva” – mondta az új kancellár. Bizonyos korlátozások továbbra is fennmaradhatnak a szállodák és éttermek esetében, és a regionális vezetőknek lehetőségük van szigorúbb helyi intézkedések bevezetésére.

A bécsi önkormányzat azt tervezi, hogy hétfőtől újra kinyithatnak az üzletek és a szolgáltatások a beoltottak számára. Néhány lezárt helyre, például az éttermekre és a szállodákra még legalább egy hetet várni kell, részben az omikron változat körüli bizonytalanság miatt – mondta Michael Ludwig főpolgármester.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

A szigorításokat a napi új fertőzöttek számának rekordszintű emelkedés miatt vezették be november végén. A 100 000 lakosra jutó 7 napos fertőzések száma a felére csökkent, de az intenzív osztályokra kerülők száma még mindig emelkedik.

Reményeink szerint 2022-ben jóval többet utazhatunk külföldre, így rugalmas feltételek mellett akár már most érdemes lefoglalni az álomnyaralást. Mutatjuk, melyek lesznek a legnépszerűbb úti célok.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Van az a tipikus testtartás, amit szinte észre sem veszel magadon: beeső vállak, előreeső fej, enyhén görnyedt hát, főleg laptop és telefon fölött. Nem fáj igazán, csak „ilyen lett”, és persze azt...
Fashion&Beauty
A 2026-os kifutók ugyan merész, élénk színekben bővelkednek, de a jó hír az, hogy a visszafogott árnyalatok kedvelőinek sincs okuk kompromisszumot kötni. Az új szezon ugyanis bebizonyítja: a...
Egészség
Ha eljön az a bizonyos idős kor, akkor már jobban kell figyelni az étkezésre, és az se mindegy, milyen fajta kenyereket eszünk.
Sztárok
Marilyn Monroe a világ egyik legkívánatosabb nője volt, de volt egy elvárása a hálószobában, ami elsőre talán sokakat meglep.
Sztárok
A mindig bájos és kifinomult Lily James most igencsak vadítóra vette a figurát, és egy nem akármilyen szerelésben érkezett egy exkluzív Valentin-napi eseményre.
Lifestyle
A Kosnak olyan anyagiakkal kapcsolatos döntést kell hoznia, ami nagyban befolyásolja a jövőjét. Napi horoszkóp.