Sztárok

Meghökkentő, melyik világsztár lesz az új Drakula: ő léphet Lugosi Béla örökébe

Minden idők leghíresebb, popkulturális ikonná nemesedett vámpírfigurája, Drakula idestova egy évszázada uralja a mozivásznakat. Nem csoda hát, ha hamarosan újabb amerikai produkcióban kortyolgatja majd élvezettel az embervért. Az azonban már meglepő (nem is kicsit), hogy melyik hollywoodi színész bújhat az emblematikus vérszívó bőrébe.

A vámpírfejedelem ezer arca

Drakula gróf, a világ leghíresebb vámpírja több mint száz éve ejtette rabul a nagyközönséget, s azóta nem ereszt bennünket. A mai napig hallatlanul népszerű regény- és filmfigura karrierjét Bram Stoker 1897-ben megjelent gótikus regénye izzította be, azóta pedig gyakorlatilag se szeri, se száma azon moziknak, képregényeknek, sőt videojátékoknak, melyekben találkozhatunk a félelmetes vérszívóval, aki az erdélyi Kárpátok peremén található ódon kastélyában tengeti elátkozott életét.

Drakula ma is a populáris kultúra elsöprő népszerűségnek örvendő figurája, aki már igencsak korán megtermékenyítette a filmművészetet, gondoljunk csak olyan, a kollektív emlékezetből máig kitörölhetetlen alkotásokra, mint Murnau 1922-es Nosferatuja, Todd Browning 1931-es Drakulája (ebben alakította a címszereplőt a magyar származású Lugosi Béla), aztán jött Werner Herzog 1979-es, több szempontból is rendhagyó, a grófot sebezhető, érzékeny, szenvedő lélekként ábrázoló Nosferatuja, majd Francis Ford Coppola 1992-es, vizuális blikkfangok özönével dúsított Drakulája.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

De vajon ki öltheti magára a rémisztő vámpírfejedelem maskaráját Lugosi Béla, Christopher Lee, Klaus Kinski és Gary Oldman után?

Fotó: 123rf

Lapozz és megtudod!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egyes macskafajták különösen hosszú életűek lehetnek, így akár közel két évtizeden át is hűséges társai maradhatnak gazdájuknak.
Sztárok
A világűr legtávolabbi szegleteitől az Indiana Jones-filmek rejtélyes templomaiig ívelő karriert tudhat maga mögött Harrison Ford, aki 2026. július 13-án ünnepelte 84. születésnapját.
Sztárok
Ókovács Szilveszter menesztése után Várkonyi Judit is megszólalt: felidézte saját távozását az Operaházból, és élesen reagált a főigazgatói fizetés mellett kifizetett tartalomkészítési díjak...
Fashion&Beauty
Vannak színkombinációk, amelyekről elsőre azt gondolnánk, hogy nem működhetnek együtt, a divatvilág azonban időről időre bebizonyítja, hogy érdemes kilépni a megszokott keretek közül. Idén egy...
Lifestyle
Nem minden elbocsátás kezdődik egy hivatalos megbeszéléssel vagy egy váratlan HR-es e-maillel. Előfordul, hogy a munkahelyed fokozatosan változik meg körülötted, és egy idő után már te magad is azon...
Lifestyle
Abban az időben, amikor még nem léteztek méregdrága szintetikus légfrissítők és digitális párátlanítók, a háziasszonyok elképesztő kreativitással és a természet törvényszerűségeit kihasználva...