Erzsébet királynő ezt a négy alkoholos italt fogyasztja rendszeresen – Hárommal sürgősen fel kellett hagynia betegsége miatt

Szinte hihetetlen, hogy Erzsébet királynő már 96 éves is elmúlt, korához képest pedig jó egészségügyi állapotnak örvend, habár néhány hónapja kissé betegeskedik, amelynek okán változtatni kellett néhány szokásán: annyit például már nem italozhat, mint korábban.

Nem veti meg az alkoholt

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Mint ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, Erzsébet királynőért aggódik a világ, miután az uralkodó még tavaly októberben egy éjszakára kórházba került, majd számos megjelenését lemondta, nemrégiben pedig aggasztó képek jelentek meg róla. A palota azóta sem adott ki hivatalos közleményt a királynő állapotáról, csupán annyit közöltek, hogy a kórházba előzetes jellegű vizsgálatok elvégzése céljából vonult, a hivatalos eseményeken való megjelenéseit pedig izomrándulása és hátfájdalma miatt törölte. Nos, hogy ebből mennyi az igazság, azt nem tudni, mindenesetre sokakban felmerült, hogy bizony talán nagyobb a baj, mint amennyit közölnek: az emberek többsége úgy gondolja, Erzsébetnek nem tett jót az, hogy ennyi stressz érte őt a múlt évben. Férje, Fülöp herceg 2021-ben távozott az élők sorából, de ott volt fia, András botránya, valamint Harry és Meghan sem kímélték meg az uralkodó idegeit. Persze az sem mellékes, hogy Erzsébet már 96 éves is elmúlt, így mondhatni jócskán eljárt felette az idő, de azt nem szabad elfelejteni, hogy édesanyjától igen jó géneket örökölhetett, hiszen az anyakirályné 101 évig élt. Hogy mi a királynő jó egészségének titka, azt ezidáig számos sajtóorgánum fejtegette, de eddig még nem sikerült rájönni arra, hogyan tartotta magát mindeddig ilyen remek formában Erzsébet. Többen is úgy gondolják, hogy a titok nyitja az lehet, hogy az uralkodó minden vacsora mellé elfogyasztott egy pohárka jó minőségű bort, ám kiderült, hogy betegsége miatt változtatnia kellett italozási szokásain, ami bizony nem csupán az esti borozgatásban merült ki…

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Miller Dávid nem fog teljesen visszavonulni, ám az tény és való, hogy a mentális állapota miatt most egy időre háttérbe vonul és kevesebb tévés szereplést fog vállalni.
Lifestyle
A Bikához egy beszélgetés során olyan információ juthat el, amely átértékelteti vele a jelenlegi helyzetet. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Lifestyle
A divat története évszázadokon át a lassú, jól elkülöníthető korszakokról szólt. A 60-as évek miniruháit a 70-es évek hippi esztétikája, a 80-as évek túlzásai után pedig a 90-es évek letisztult...
Lifestyle
Lehet a mikrohullámú sütőd tud mindent, de te csak melegítésre használod.
Lifestyle
A tanévkezdés stresszes időszak a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt. A Bethesda Gyermekkórház hasznos útravalóval segít, hogy miként kommunikáljunk gyermekünkkel a sikeres iskolakezdés és a lelki...
Utazás
Azt hihetnénk, hogy az autók ellopása, mint bűnözési forma már kezd kikopni, de egyáltalán nem.