Lifestyle

Hamarosan lejárhatnak a védettségi igazolványok

Az EU 9 hónapban szabná meg a védettségi igazolványok érvényességét, Magyarországon még ennél hamarabb is lejárhatna.

Védettségi igazolvány lejárati dátummal?

Az Európai Bizottság – tekintettel a koronavírus-járvány kiújulására –, múlt csütörtökön javaslatokat tett az unión belüli biztonságos és szabad mozgásra vonatkozó szabályok összehangolására, ennek jegyében a többi között január 10-től kezdődően 9 hónapban határozná meg a teljes védettséget igazoló tanúsítványok érvényességét.

A javaslat értelmében a tagállamok nem utasíthatnak el olyan oltási bizonyítványt, amelyet a vakcina utolsó adagjának beadása óta kevesebb, mint 9 hónap elteltével állítottak ki. „Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ iránymutatását követve, kilenc hónapos érvényességi időt javaslunk, és ezen időszakon túl, a harmadik emlékeztető oltás hiányában, az igazolvány hatályosságát nem ismernénk el” – jelentette ki Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztos a javaslatokat bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón. Hozzátette: az EU figyelembe veszi azt is, hogy a kormányoknak időre, legalább három hónapra van szükségük az oltási kampányaik kiigazításához, és a harmadik dózis elérhetővé tételéhez.

A bizottsági javaslat azt is szorgalmazza, hogy az érvényes védettségi igazolvánnyal rendelkezőket utazásuk során ne lehessen az Európai Unióban sehol sem alávetni korlátozó intézkedéseknek. Ugyanakkor igazolás hiányában az érintetteket közvetlenül az érkezés elött vagy után vizsgálatokra köteleznék.

Ursula von der Leyen, a testület elnöke, ugyancsak csütörtöki sajtóközleményében kiemelte: a harmadik oltást hat hónappal az első oltássorozat után kell beadatni, mivel ez tartja fenn a beoltottak immunitását. Felhívta a figyelmet, hogy az EU szakügynökségei minden felnőttnek ajánlják az emlékeztető oltást, mert azok magasabb szintű védelmet nyújtanak, így sok halálesetet és kórházi kezelést előznek meg. Azt is bejelentette, hogy a hétvégére mintegy 1 milliárd dózis vakcina lesz elérhető a 27 uniós tagállamban.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Az Európai Bizottság elnöke rámutatott arra is, hogy az EU felnőtt lakosságának egynegyede még mindig nem rendelkezik teljes körű védőoltással. „Mindenkit meg kell győznünk, hogy beoltassa magát” – hangsúlyozta Von der Leyen.

Ezzel szemben Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságában hétfőn arról beszélt, hogy a magyar kormány vizsgálja, hogy a védettségi igazolványok lejárjanak-e a második oltást követő 6-7 hónappal, de döntés egyelőre nem született erről. Emellett a harmadik oltás felvételének fontosságát is hangsúlyozta, egyben azt is bejelentette, hogy több oltási akcióhetet is szerveznek a közeljövőben – decemberben és várhatóan januárban is. A megerősítő oltás beadása azért is nagyon fontos, mert Magyarországon az oltások többségét június végéig adták be, a vakcina védő ereje pedig 4-6 hónap után jelentősen csökken – figyelmeztetett.

A miniszterelnök a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában beszélt a kormány legújabb döntéseiről.

Leadfotó: facebook.com/kormanyzat

Oldalak

Lifestyle
Utazás
Ma már szinte minden szálloda kínál Wi-Fi-t, azonban ha nem vigyázunk, akkor még a bankszámlánkat is megcsapolhatják.
Lifestyle
A rántott húsnál nagyon fontos, hogy átsüljön, de az is, hogy ne süljön túl.
Utazás
Te is irigykedve nézed azokat a repülőn, akik végigalusszák az utat? Milyen jó lenne, ha a felszálláskor lehunynád a szemed és mire kinyitod, már csak percekre lennél a célállomástól! Nem biztos,...
Sztárok
Elvis Presley öröksége nemcsak a zenetörténetben él tovább, hanem családja révén is, amely iránt a rajongók évtizedek óta töretlen érdeklődést mutatnak. Bár a Király unokái ritkán szerepelnek a...
Sztárok
Ismét elérkezett a nagy nap, a hazai Forma-1-es rajongók pedig lázban égnek. Itt tűnhetnek fel a sztárpilóták Budapesten.
Lifestyle
Az Európai Unió új csomagolási szabályozást fog bevezetni, így eltűnik a zsugorfóliás 6-os csomag.