Így lett cuki kamaszlányból botrányhős vadóc Miley Cyrus: a popdíva átalakulása képeken

Miley Cyrus megosztó személyiségnek számít a celebvilágban, hiszen pár évvel ezelőtt még a magánéleti botrányaitól volt hangos a nemzetközi sajtó. A híresség ugyan mostanra lecsillapodott – legalábbis egykori önmagához képest –, extravagáns stílusától azonban továbbra sem vált meg.

Cuki kislányként kezdte, kőkemény vadóc lett

2006 márciusában indult útnak a Disney egyik máig kasszasikerként emlegetett szériája, amely meghozta a világhírnevet Miley Cyrusnak: a Hannah Montana című vígjátéksorozat egy 14 éves lány életét követi nyomon, aki Miley Stewartként próbál megküzdeni a kamaszkorral járó nehézségekkel, este viszont magára ölti szőke parókáját és egy híres popénekesnő bőrébe bújva koncertezik. Már a legelső évad meghozta a nemzetközi sikert a sorozatnak, kamaszlányok milliói fújták kívülről Hannah Montana slágereit, miközben a főszereplőt alakító Miley Cyrus is hatalmas népszerűségre tett szert. Az énekesnő akkoriban még szende kamaszlány volt, csak évekkel később talált rá jelenlegi stílusára: az önmegvalósításig vezető út azonban rengeteg nehézséget, botlást, szerelmi csalódást, no meg persze botrányt tartogatott a híresség számára. Mindazonáltal kivételes tehetségét sem lehet elvitatni: az évek során bezsebelt több tucat díj, a koncertturnék és a neves filmszerepek is épp ezt igazolják, ahogyan az is, hogy a több milliós rajongótábora még a legdurvább időszakokban sem pártolt el mellőle. Galériánkban megnézheted, mennyit változott a Hannah Montana egykori sztárja az elmúlt 15 év során:

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Az egykori tinisztár édesanyja segítségével alakította át kaliforniai házát. Ennyire pulzáló-vibráló, színes és változatos enteriőrökkel ritkán találkozni.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Magyarországon az elektromos rollerek pontos KRESZ-besorolása és részletes jogi szabályozása jelenleg átmeneti és megújuló szakaszban van.
Lifestyle
Augusztus 19-én, a STRAND Fesztivál nyitónapján lép színpadra Zamárdiban Timmy Trumpet. A világhírű ausztrál DJ és producer számára azonban Magyarország nem csupán egy újabb állomás a világ körüli...
Sztárok
Büntetőeljárást indított a BRFK a DJ Oti koncertjén történt rosszullétek miatt. Tanúkat hallgatnak ki és kamerafelvételeket elemeznek.
Sztárok
A testét ért bántó megjegyzések miatti visszavonulásáról szóló bejelentés után most örömteli hírről számolt be Ariana Grande: hivatalosan is felvállalta a szerelmét.
Lifestyle
Érzékszervi probléma miatt visszahívták a MILSANI 3,5%-os ESL tejet. Az üzletlánc blokk nélkül is visszatéríti a termék árát.
Lifestyle
A legtöbben automatikusan a szelektív hulladékgyűjtőbe dobják a pizzás dobozt, pedig ez komoly hiba. Mutatjuk, hova való valójában.