Hihetetlen, de ezek a magyar sztárok valaha egy párt alkottak

Megdöbbentő belegondolni, hogy néhány magyar sztár egykor egy párt alkotott. Ma már ezek a szerelmi sztorik a feledés homályába vesztek, hiszen a legtöbben mostanra megtalálták a boldogságot valaki más oldalán. Na de kikről is van szó pontosan?

Szakítás lett a vége

Minden kornak megvannak a maga álompárjai hazánkban és külföldön egyaránt: a 60-as években Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva szerelme volt ilyen, míg idén – csak hogy nemzetközi példát is említsünk – Jennifer Lopez és Ben Affleck újjászületett kapcsolatáról beszél mindenki. Ezek a mindent elsöprő, szenvedélyes románcok némi reményt nyújthatnak azoknak, akik még keresik az igazit, vagy túl vannak egy nagy csalódáson, hiszen bebizonyítják, hogy van még miért hinni az igaz szerelemben. No de vannak olyan sztársztorik is, melyeket már rég elfeledtünk, és a fejünkhöz kapva csodálkozunk, hogy „nahát, ők tényleg együtt voltak egykor?”. Úgy bizony, több olyan hazai celebritást is fel lehet sorolni, akik valaha megpróbálták együtt, ám valamilyen oknál fogva rájöttek: nem egymásnak lettek teremtve. Nézzük tehát, kik azok a párok, akiknek nem jött be hosszú távon a kapcsolat:

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A két sztár Instagramon osztotta meg követőikkel a hírt, miszerint két év együttjárás után külön utakon folytatják életüket.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Az Agymenők imádott Pennyje, Kaley Cuoco pár hete még nagy pocakkal ragyogott a BAFTA Tea Partyján, most pedig már élete is adott a második gyermekének is.
Egészség
Ennyiszer kellene porszívózni, hogy ne okozzon egészségügyi kockázatot a szőnyeg.
Fashion&Beauty
Amikor ma a magas sarkú cipőre gondolunk, a legtöbb ember lelki szemei előtt kecses női sziluettek, vörös szőnyeges gálák vagy az elegáns irodai szettek jelennek meg. A tűsarok a nőiesség, a csábítás...
Lifestyle
Teljesen más teregetési módszert kell bevetni a mosás után, mint amit eddig alkalmaztunk.
Lifestyle
Bár a ducibb újszülötteket gyakran tekintik az életerősnek, és a magas születési súly önmagában nem jelent betegséget, ugyanakkor a legújabb kutatások szerint összefüggés lehet születés súly és a...