Sztárok

Adele a válásáról: Szégyelltem magam, mert olyan gyorsan történt

A kiváló brit énekesnő nyolc éven keresztül alkotott egy párt volt férjével, Simon Koneckivel, 2018-ban aztán kenyértörésre vitték kapcsolatukat. A válás megviselte Adele-t, a szakítást követően pánikrohamok is gyötörték, és viszonylag sok időbe, na meg energiába került számára a talpraállás.

Visszatérése lázba hozta a fél világot

A 33 éves brit énekesnő, Adele a feje tetejére állította az egész világhálót, amikor nemrégiben bejelentette: öt évnyi kihagyás után hamarosan ismét színpadon találkozhat vele a közönség. Ez persze egyáltalán nem olyan meglepő, hiszen a nagyszerű előadóművész az utóbbi időszakban ritkán mutatkozott, és a bulvárlapok címoldalára sem újabb művészi munkái, hanem bombasztikus fogyása révén került. Ez utóbbival nemcsak megrögzött fanatikusait, de még irigyeit is ámulatba ejtette.

Adele egyébként múlt kedden tudatta a kíváncsi nagyvilággal: jövő nyáron két alkalommal is a publikum elé lép a BST Hyde Park fesztivál keretében. Az eseményen igazi nagyágyúkkal osztozhat majd a színpadon, hiszen ugyanitt ad majd koncertet Elton John, a Duran Duran és a Pearl Jam is. A világsztár szenzációs bejelentését követően szinte használhatatlanná vált a honlapja, ugyanis annyian próbáltak meg regisztrálni az előzetes jegyvásárlásra, hogy az oldal nem bírta a terhelést és összeomlott. Adele a Twitter felületén jelentette be, hogy 2022. július 1-jén és 2-án koncertezni fog. Hasonlóra már 2017 óta nem volt példa.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az énekesnő most ismét felkavarta az állóvizet: ezúttal magánéletéről - kiváltképp 2018-as, fájdalmas válásáról - beszélt egy interjúban.

Fotó: Profimedia - Red Dot

Lapozz, tudd meg, mit mondott válásáról Adele!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Bár legtöbbször csak ételcsomagolásra használjuk, az alufólia valójában egy rendkívül sokoldalú eszköz, amely a konyhán túl is igazi jolly jokernek számít.
Sztárok
Justin Bieber és Hailey Bieber nagyon ritkán posztolnak fotót a kétéves kisfiúkról, Jack Bluesról, most azonban kivételt tettek és megmutatták a gyermeket, aki már most legalább annyira vagány, mint...
Utazás
A Time Out magazin 2026-os toplistája szerint egy hazai település is a földkerekség leglenyűgözőbb látnivalói közé tartozik, maga mögé utasítva több globális turisztikai márkát.
Lifestyle
A Szűznek végre kitisztulhatnak a gondolatai - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Lifestyle
Gondoltad volna, hogy a megszokásból végzett mindennapi házimunkákkal nemcsak a drága idődet pazarolod, de havonta több ezer forintot is kihúzol a saját zsebedből? A legtöbb háztartásban nap mint nap...
Egészség
A kristályok szerelmesei szerint születési hónapunkhoz egy különleges kő is kapcsolódik, amelynek sajátos energiát és spirituális tulajdonságokat tulajdonítanak.