Utazás

Tavaly megváltozott a francia zászló, de eddig senki nem említette

Emmanuel Macron döntése nyomán változott a francia zászló már 2020 júliusában, ennek hátteréről azonban egészen eddig nem esett szó, és senki nem is nagyon vette észre a váltást.

Megváltozott a francia zászló

A francia zászló a világtörténelem egyik legnagyobb hatású lobogója, a kék-fehér-piros trikolórt – ami az 1789-es francia forradalom terméke – gyakran azonosítják olyan eszmékkel, mint a szabadság, egyenlőség és testvériség. Nem csoda, hogy több ország is francia hatásra választotta meg saját állami jelképét: Belgium, Csád, Elefántcsontpart, Írország, Kamerun, Mexikó, Olaszország, Izrael, de még Magyarország is egyértelműen a forradalmi szellemű lobogó tiszteletére döntött saját zászlaja színeiről.

Ezért is olyan nagy hír, hogy nemrégiben változtatásokat eszközöltek a lobogót illetően, pontosabban a zászló kékje változott meg: a korábbinál erőteljesebb, tengerészkék árnyalatot kapott – írta meg az Infostart. Országszerte eltérő árnyalatokat használtak már az ezt megelőző években is: a francia haditengerészet és több hivatalos épület a tengerészkéket alkalmazta, de az állam 1976 óta egy olyan árnyalatot szerepeltetett a lobogón, amely az európai uniós zászló kékjével jobban harmonizál.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A változást már tavaly júliusban bevezették, de eddig ezzel kapcsolatosan nem szólalt meg senki. Most azonban Emmanuel Macron, Franciaország elnökének adminisztrációjának egyik tagja tárta fel a döntés hátterét.

Lapozz a folyttaásért!

Fotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Egyre többen kezdenek el készülni a télre, de vannak tűzifák, amikből eleve nem kellene bespájzolni.
Utazás
A tokiói tojásos szendvicsektől a görög tejtermékes hűtőkig a külföldi szupermarketek folyosói az utazások egyik legmeghatározóbb, legfontosabb és legkedveltebb élményévé váltak. A látogatók ma már...
Lifestyle
A többség nehezen akart átváltani Windows 11-re, és vannak, akik még mindig a 10-et használják.
Lifestyle
A fiók mélyén porosodó régi router még jól jöhet, ha otthonod bizonyos pontjain állandóan akadozik az internet.
Sztárok
David Copperfield egyik meghökkentő mutatványa az volt, amikor a levegőben repkedett, és nem úgy, hogy repülőre szállt.
Lifestyle
Az Európai Bizottság új lakhatási javaslatot tett le az asztalra, ami budapesti és a balatoni ingatlanokat is érintheti.