Sztárok

Emlékszel még Tunyogi Orsira? Már 46 éves az ezredforduló időszakának ragyogó énekesnője

Felkavarta maga körül az állóvizet

Az East együttes dobosa, Dorozsmai Péter egy alkalommal hangosan méltatta a svéd énekesnő, Neneh Cherry egyik slágerét, és a banda mögött épp vokálozó Tunyogi Orsi erre úgy reagált: a nótát ő is el tudná énekelni hasonló minőségben. A legenda szerint ezután kerítettek is egy mikrofont az énekesnő számára - szárnypróbálgatása pedig minden bizonnyal remekül sikerült, ugyanis ezután szólókarrierbe fogott. 1997-ben jelent meg első lemeze Ha lemegy a Nap címmel. A zenei előadó rögvest felkavarta maga körül az állóvizet, ami nem csupán kiemelkedő tálentumának, de a szerencsés stíluspárosításnak is volt köszönhető, ugyanis Tunyogi Orsi törékeny, nőies alkatához különlegesen passzolt az érdesebb-keményebb, funkysabb ritmus.

1998-ban jelent meg Egy csepp méz, 2001-ben pedig 7 másodperc című albuma, de óriási sikernek bizonyultak olyan számai is, mint például az Adj gázt. Sokoldalúságára jellemző, hogy még a Való Világ című valóságshow második szezonjának főcímdalát is elénekelte.

Az utóbbi időben nem sokat hallhatunk az énekesnőről. Közismert azonban, hogy 2005-ben férjhez ment, azóta pedig egy kisfia és egy kislánya született.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A 90-es évek egyik legfelkapottabb színésznője volt, nem csoda, hogy Magyarország ennyire megszerette őt. 60 éves lett.

Leadfotó: facebook.com/OmrayMuvek

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Elrajtolt Magyarország egyik kedvenc reality műsora, a Most Wanted - A hajsza a Keleti Pályaudvartól.
Lifestyle
A Perseidák meteorraj 2026-os csúcspontja különleges energiákat hoz: három csillagjegy szülöttei számára most váratlan fordulatok és csodák kezdődnek.
Egészség
Az endometriózis világszerte a reproduktív korú nők mintegy tíz százalékát érinti, a betegség pedig amellett, hogy kellemetlen, sokszor kifejezetten fájdalmas is. Ez azonban még nem minden, ugyanis...
Lifestyle
Súlyos vádakkal kell szembenéznie a korábbi Európa-bajnok műkorcsolyázónak, akivel szemben az ügyészség háromrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat.
Egészség
Bár a gombakávék ígéretes egészségügyi hatásokkal kecsegtetnek, a fogyasztóvédelmi hatóság szigorú figyelmeztetést adott ki a félrevezető állításokról.
Sztárok
A 29 éves szupermodell, Brooks Nader meglepő húzással borzolta a kedélyeket az olaszországi családi vakáción, ahol többek közt az édesapja előtt dobta le a textilt.