Emlékszel? Így lopta be magát 20 éve a fél világ szívébe Anne Hathaway - fotók

Anne Hathaway korunk egyik legkedveltebb színésznőjének számít, aki nemcsak lélegzetelállító szépségével, hanem utánozhatatlan tehetségével is milliókat bűvölt el.

Bármikor mosolyt csal az arcokra

Az ördög Pradát visel, Valentin nap, Szerelem és más drogok – kezdjük sorolni, amikor Anne Hathaway leghíresebb filmjei kerülnek szóba. A csinos színésznő számos alakítással bizonyította már tehetségét az évek során, ám sokan a legelső szerepét tartják az egyik legemlékezetesebbnek mind a mai napig. Mindössze 17 éves volt, amikor megkapta élete első színházi szerepét, ám az igazi, filmes áttörés sem váratott magára sokáig, hiszen 19 évesen rá osztották Mia Thermopolis szerepét a Neveletlen hercegnő című filmben. A 2001-es tinivígjáték ugyan a kritikusok tetszését nem igazán nyerte el, a nézőkét viszont annál inkább: a film kasszasiker lett, Hathaway karrierjét pedig jócskán megalapozta. Sőt, az alkotás akkora népszerűségre tett szert, hogy három évvel később megkapta méltó folytatását is Neveletlen hercegnő 2.: Eljegyzés a kastélyban címmel. A habkönnyű, bájos és romantikus tündérmese pillanatok alatt felvidít gyerekeket és felnőtteket egyaránt: galériánkban most összeszedtünk néhány sosem hallott érdekességet mindenki kedvenc csetlő-botló és szeretnivaló hercegnőjéről!

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Kizárt, hogy ne ismernéd azt a hollywoodi filmcsillagot, akit a következő képen mutatunk neked, azonban ezúttal csak a tekintetét kell figyelned!

Leadfotó: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic

Oldalak

Lifestyle
A nap próbára teheti a Rák idegrendszerét. Napi horoszkóp.
Lifestyle
A túlevés és a folyamatos nassolás sok ember életét megnehezíti, miközben az egészséges testsúly megtartása komoly kihívást jelent. Szerencsére léteznek olyan egyszerű, természetes trükkök,...
Sztárok
A 2004-es Mean Girls nem csupán egy könnyed tinikomédia, hanem olyan film, amely máig meghatározó élményt nyújt a nézőknek, és a színészek karrierjében is mérföldkőnek számít.
Lifestyle
A Szűz fogadja el a segítséget, amit felajánlanak neki. Heti horoszkóp.
Sztárok
Shirley Henderson különleges helyet foglal el a Harry Potter-univerzumban – nemcsak ikonikus alakítása, hanem az ahhoz vezető rendkívül szokatlan út miatt is.
Sztárok
Az udvar falain belül mostanában nem a megszokott, fegyelmezett rend uralkodik: a hercegi pár kapcsolatáról egyre több pletyka kering, miszerint a felszín mögött komoly feszültségek húzódnak meg.