Utazás

Szigorú feltételeknek kell megfelelniük a magyar űrhajós-jelölteknek

Már elindult a jelentkezés. A misszió során egy magyar űrhajós űrrepülésben vehet részt, amely során egyedülálló kísérleteket folytathat a Nemzetközi Űrállomáson.

Újabb magyar az űrben

Szigorú feltételeknek kell megfelelniük a csütörtökön elindított magyar űrhajós-kiválasztási folyamatban részt vevőknek. A 30-60 naposra tervezett misszió során egy magyar űrhajós az évtized közepén űrrepülésben vehet részt, hogy világszínvonalú magyar innovációkat teszteljen és egyedülálló kísérleteket folytasson a Nemzetközi Űrállomáson.

Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért és űrtevékenységért felelős miniszteri biztosa emlékeztetett: a most útjára indított Hunor (Hungarian to Orbit) nemzeti kutató űrhajós programra jelentkezőkkel szemben fontos elvárás, hogy műszaki, természettudományos beállítottsággal bírjanak. Kiemelt elvárás a nemzetközi sztenderdeknek megfelelően a magas fokú pszichés terhelhetőség, a felsőfokú angoltudás, valamint az, hogy a jelentkező határozott, kiegyensúlyozott személyiség legyen. „A nemzeti űrhajós programra jelentkezőknél elengedhetetlen feltétel a valós teljesítmény, a kiemelkedő készségek és a hazaszeretet” – tette hozzá.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Farkas Bertalan nyugalmazott dandártábornok, az első magyar űrhajós elmondta, hogy a misszió remélhetőleg egy hónapig, de akár negyedévig is tarthat.

Még nincs vége, lapozz!

Fotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A szervezet tápanyaghiány esetén elsőként a létfontosságú belső szervek működését igyekszik fenntartani, így a vitaminok és ásványi anyagok szintjének csökkenése leghamarabb a hajunkon és az...
Fashion&Beauty
A reggeli kapkodásban a nyitott szekrény előtt állva elhangzó „nincs egy rongyom se” mondat az egyik leguniverzálisabb női tapasztalat, valljuk be. Bár a gardróbunk gyakran roskadozik a ruháktól, a...
Fashion&Beauty
2026 őszén nem más, mint a piros farmer tér vissza a divatba, és az idei őszi-téli szezonban ráadásul teljesen más arcát is mutatja meg. Ez az élénk szín elsőre sokakat elriaszthat, ám néhány ügyes...
Lifestyle
Nem városi legenda, és egyre többen tapasztalják, hogy a darazsak valóban támadóbbá válnak az őszi hónapokban.
Lifestyle
A hétvége után már azt is megnézhetjük, hogy milyen időjárásra számíthatunk hétfőn.
Sztárok
Nem sokan tudják, de a francia first ladynek előző házasságából két lánya és egy fia született: egyikük, Tiphaine a napokban a címlapokon landolt, nem véletlenül.