Utazás

Hamarosan sokkal könnyebb lesz bejutni az Egyesült Államokba

Joe Biden aláírta a külföldiek beutazására vonatkozó korlátozások feloldásáról szóló rendeletet.

Lazulnak a beutazási szabályok

Joe Biden amerikai elnök hétfőn aláírta azt a rendeletet, amely november 8-tól hatályon kívül helyezi a Kínára, Indiára és Európa nagy részére vonatkozó, a koronavírus járvány miatt több mint 18 hónapja – 2020 márciusa óta – érvényben lévő beutazási korlátozásokat – közölte hétfőn a Fehér Ház.

„Az Egyesült Államok érdeke, hogy elmozduljon a Covid-19 világjárvány idején korábban alkalmazott korlátozásoktól, és olyan légiközlekedési irányelveket alkalmazzon, amelyek elsősorban az oltottságra támaszkodnak” – áll Biden kiáltványában.

A Fehér Ház először szeptember végén hozta nyilvánosságra, hogy november elején megszünteti a beutazási korlátozásokat azon külföldi turisták számára, akik a koronavírus elleni védettséghez szükséges összes oltással rendelkeznek. A repülőn érkező beutazóknak november 8. után a koronavírus elleni oltásuk igazolását, illetve az indulást megelőző három napban készült teszt negatív eredményét kell majd bemutatniuk. Karanténkötelezettség nem lesz érvényben.

Az amerikai egészségügyi hatóságok korábban jelezték, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által sürgősségi alkalmazásra jóváhagyott vakcinákat (az AstraZeneca, a Johnson & Johnson, a Moderna, a Pfizer/BioNTech, a Sinopharm és a Sinovac oltóanyagokat) fogadják el.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A Biden-adminisztráció szigorú követelményeket ír elő a légitársaságok számára is, amelyeknek ellenőrizniük kell majd, hogy a külföldi utazók rendelkeznek-e a szükséges oltásokkal, mielőtt felszállnak az Egyesült Államokba tartó járatokra. A külföldi légi utasoknak be kell nyújtaniuk a "hivatalos forrásból" származó oltási dokumentumaikat, a légitársaságoknak pedig meg kell erősíteniük, hogy az utolsó adag vakcinát az utazás dátumánál legalább két héttel korábban kapta az Amerikába tartó utas.

A Fehér Ház megerősítette, hogy a 18 év alatti gyermekek, valamint bizonyos egészségügyi problémákkal küzdő emberek mentesülnek az új oltási követelmények alól, de a repülőgép indulása előtti 24 órában készült negatív koronavírus-teszttel kell bizonyítaniuk, hogy nem fertőzöttek.

A 39 milliós afganisztáni lakosság több mint fele, 22,8 millió ember szenved az éhínségtől.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Számodra vajon mit tartogatnak a csillagok a következő napokban? Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Fashion&Beauty
Amikor a levelek hullani kezdenek és a levegő hűvösebb lesz, hivatalosan is elérkezik a bekuckózós őszi idő. Habár rengeteg étel létezik, amely tiltólistás a négylábú kedvenceink számára, van néhány...
Sztárok
Harry herceg egy nyilvános eseményen mesélt 7 éves fiáról, Archie-ról, akinek az iskolakezdés nem egészen úgy alakult, ahogyan szerette volna.
Lifestyle
Van, aki soha nem gondolkodott még el azon, melyik csuklójára csatolja fel az óráját, mások viszont tudatosan ragaszkodnak a megszokott oldalukhoz. De vajon puszta kényelemről van szó, vagy a...
Sztárok
A 48 éves Szutida thai királyné nemcsak elbűvölő szépségével és kifinomult öltözködésével hívja fel magára a figyelmet, hanem egészen különleges életútjával is.