Hónapokon át egy hullától két méterre aludt a nő - Nem is tudott róla

Valódi rémálom, ami ezzel a nővel történt. Egyszerűen nem értette, mitől van rosszul már hónapok óta.

Két hónap karantén

Reagan Baylee TikTok-on osztotta meg elképesztő és egyben borzasztó történetét, ami tavaly májusban kezdődött, amikor már az USA-ban is elharapódzott a Covid-19 és kijárási tilalom lépett érvénybe. A legtöbb emberhez hasonlóan a nő is otthon maradt és csak szükséges esetekben hagyta el a kevesebb, mint 25 négyzetméteres Los Angeles-i stúdiólakását. Teltek múltak a napok, egy idő után viszont Baylee elkezdett érezni egy furcsa szagot, majd többször rosszul is lett. "Fájt a fejem, nem tudtam aludni és folyton hányinger gyötört." - mesélte a videójában, de azt gondolta, biztosan a bezártság okozza a különös tüneteket, mivel letört és kedvetlen is volt egyszerre. Az is megfordult a fejében, hogy egy madár hagyott ott valami döglött állatott a közelben lévő ablakokban, ezért terjeng a szag, de hiába járt utána, semmit nem talált, ami megmagyarázta volna az egyre rosszabb bűzt. Ezt követték a bogarak és pókok megjelenése. Baylee szólt is a közös képviselőnek, hogy valami nem stimmel, de üres fülekre talált, a pandémia miatt nem volt hajlandó intézkedni és utánajárni. A lány már a barátját is áthívta, hogy biztos nem képzelődik-e, de ő szintén érezte a szagot és hányingere is volt. A közös képviselő továbbra sem lépett az ügyben, így rendőrséghez fordultak. Ettől kezdve csak még jobban bonyolódott a sztori. Lapozz a folytatásért!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Fiatal nő rosszul van hányinger lakás kanapé kilátás

Lapozz, a történet a következő oldalon folytatódik!

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Ez a tartalom olyan elemeket is tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A javasolt szűrőprogram ide kattintva elérhető.
Lifestyle
Az idő lehűlésével együtt az aktivitásunk és lecsökkent, a szabadidős programokat és a hosszú sétákat felváltja a meleg lakás és a bekuckózás. Ennek egyetlen nagy veszélye van: a képernyőidőnk...
Fashion&Beauty
Ami néhány éve még leginkább a nagymamák ékszeres dobozában lapult, ma már a legstílusosabb nők egyik kedvenc kiegészítője. A divatvilág ismét elővette a múlt egyik ikonikus darabját, amely egészen...
Sztárok
Több mint egy évtizeddel a Gossip Girl - A pletykafészek fináléja után New York elitjének világa még mindig megkerülhetetlen része a popkultúrának, a manhattani elitet életre keltő színészek pedig ma...
Lifestyle
A kipihent, frissebb tekintet sokak számára az egyik legfontosabb szépségideál, és úgy tűnik, a sztárok körében is egyre nagyobb figyelmet kap az ezt célzó beavatkozás. Több ismert nő is nyíltan...
Fashion&Beauty
A 2000-es évek divatja teljes erővel robbant be 2026-ban, ám a nosztalgikus Y2K-vonal most sokkal tudatosabb, kifinomultabb és viselhetőbb formát öltött. A Z generáció által a TikTokon újjáélesztett...
Home&Design
A fűtésszámla csökkentésének egyik leghatékonyabb módja nem feltétlenül az olcsóbb tüzelőanyag keresése, hanem a hőveszteség mérséklése és a megtermelt energia minél jobb hasznosítása.