Majka sem hagyta szó nélkül Curtis rejtélyes visszavonulását

A rapper a közösségi oldalán közölte, hogy határozatlan időre eltűnik a színpadról. Ennek fényében jogosan merül fel a kérdés: mi lesz így a Majkával közös koncertekkel?

Korábban is előfordult hasonló

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Mint arról a Femcafe.hu is beszámolt, titokzatos, és egyben aggasztó közleményt adott ki kedden a hivatalos oldalán Széki Attila, azaz Curtis. Magyarország közkedvelt rappere sosem a balhémentes korszakairól volt híres, ahogyan mostani rejtélyes eltűnése sem újdonság a rajongók számára. Emlékezetes, hogy tavaly versenyzőként láthattuk a TV2 csatornáján futó Sztárban sztár című műsorban, azonban az egyik élő show előtt minden előjel nélkül felszívódott, nem ment el az adásra és a telefont sem vette fel – sőt, előtte a próbákról is hiányzott. Később a találgatások tisztázása végett elárulta: lelki okok vezettek odáig, hogy kihagyja az aznapi műsort.

„Nekem ezek a hétvégék nehezen telnek, amióta nincsen édesapám, ráadásul most a családom sincs velem, nem tudtam volna szórakoztatni a népet. Úgy éreztem, hogy jobb lesz, ha távol maradok. Nyilván szólhattam volna itt egy-két embernek, de sajnos én ilyen vagyok évek óta, inkább magamban lejátszom ezeket a harcokat” – nyilatkozta akkor Curtis, aki egyébként mindig őszintén beszél önmagáról és az életében felmerülő problémákról. Most sem volt ez másképp: a tegnapi posztjában a tőle megszokott nyíltsággal árulta el, hogy nem a legjobb időszakát éli.

Lapozz tovább a részletekért!

Oldalak

Lifestyle
Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon jelentette be, hogy a Duna emelkedő vízszintjének köszönhetően megkezdődött a Paksi Atomerőmű újraindítása a múlt heti energiakrízis után.
Sztárok
Hatalmas a boldogság Gulácsi Péteréknél: a spanyolországi igazolást követően a magyar kapus felesége bejelentette, hogy harmadik gyermeküket várják.
Sztárok
A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.
Lifestyle
Nem minden időszak kedvez a nagy döntéseknek vagy a kockázatvállalásnak. A következő napokban három csillagjegy számára olyan helyzetek alakulhatnak ki, amelyek fokozott figyelmet, türelmet és...
Lifestyle
Vannak időszakok, amikor úgy tűnik, minden összeáll: a lehetőségek szinte maguktól érkeznek, a régóta dédelgetett tervek pedig végre valóra válhatnak. A következő napokban három csillagjegy különösen...
Utazás
Alig érte el a végét a múlt heti rekordmeleg, hétfőn újra robban a hőségfüggöny: akár 37 fokig is emelkedhet a hőmérséklet a Kárpát-medencében.